2013. szeptember 28., szombat

Álommunka

Már megint a kora reggeli ébredés! Most sajnos nem tudok csatlakozni felkelő társaimhoz, mivel munka előtt vagyok. Én munka után szoktam felébredni. Ellentétben néhány kollégámmal, akik nem szoktak munka után. Igaz, előtte sem, és pláne helyette nem. Mondjuk, helyette nincs is értelme, mert ha nem dolgozik, akkor ez fölösleges. Viszont, ha dolgozik, akkor fel kellene. Legalább utána, ha máskor nem. De nem teszi. Hazamegy. Munka után, és ébredés előtt. Lesz, ami lesz.

Ezt a rejtvényt most nem tudom, ki, hogyan oldaná meg? Én például a magam figyelmébe ajánlanék egy nagyon jó magándetektívet. De nem teszem, mert most sokkal fontosabb dolga van a detektívnek. A munkának segít az álom nyomára bukkanni a nagy hóban. Vagy hűhóban. Illetve, hasonló időjárási viszontagságok között.
Említettem, hogy nagyon jó detektív, és mint ilyen, nem gátolja semmi a nyomozásban. Úgy is mondhatnám, hogy akadály nem létezik a számára. Sőt más sem, de legfőképpen nyom nem. Semmi nyoma. Annak sem, hogy valakinek is a nyomára akadjon. Nyomtalanul eltűnt, és így már nem nyomasztja semmi. Illetve, nem nyom. A latba sem a tudása. Mármint a detektívnek ugyebár. Vagy másról elmélkedtem volna? Tényleg korán reggel van!

Természetesen minden érthető. Minden a helyén van ebben a tudományosan alátámasztott időjárás-jelentésben. A havat illetően persze. Tanult emberek nem lehetnek szűk látókörűek! Ha éjjel van, akkor is megláthatják a verőfényes napsütést, hiszen az mindig a helyén van, csak a föld próbál elfordulni tőle. Mint például a munka, az álomtól. E két fogalom tudvalevő, hogy szorosan összefüggenek egymással. Az álommunka igenis létezik!

Megpróbálom a hajnali óra ellenére levezetni ezt a tételt. A holdkóros a háztetőn sétál, és alszik. A tetőn pedig dolgozni is lehet. Sőt, hegedülni is! Csak veszélyes. Mi van például akkor, ha leesik? Ebben persze egyedül a hegedűs a hibás, mert nem vett részt a balesetvédelmi oktatáson. Ha ott lett volna, akkor tudhatta volna, hogy a háztetőn mit kell tenni, amikor esik az eső. De minimum annyit, hogy csukott hegedűtokon játszik, és a vonót kiköti az állványhoz egy biztonsági kottával. Bár a helyszínelők véleménye szerint van valami a holdkóros hangjában. Ki tudja?

A leesés, mint téma, egyébként ellaposodott már. A síkidomok csapdájába esve, könnyen megfeledkezhetünk velünk született térlátásunkról, és a dimenziók jelenlétéről. Ez szinte lehetetlenné teszi számunkra a szerelem felismerését, ami pedig szoros összefüggésben áll mindenféle idomokkal, legyen az háromszög, vagy egyéb gömbölyű, rózsaszín idom.
Megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy a tudományok, úgy, mint matematika, biológia, irodalom, kémia, milyen szoros összefüggésben állnak egymással! Mintegy rózsaszín ködön keresztül szemlélhetjük a világot.

A szerelem örök, én pedig megint magyarázkodhatom a munkahelyen a főnökömnek, hogy miért aludtam el. Azt hiszem, jó magyarázat lesz az, amit itt félálomban végig gondoltam, és a szerelmet, mint egy takarót, magamra húzva, alszom tovább. Igen! Ezzel fogok takarózni.

A hit

Amikor reggel kinyitom a szemem, és a szokásos falakat látom. Tudom, hogy munkába kell indulnom. Még keveredik bennem az álom és a valóság. Van kedvem elindulni? Ha van, akkor jó helyen dolgozom, mert ez azt jelenti, hogy számítanak a munkámra. Fontos vagyok. De amikor nem akarok kibújni a takaró alól, mire gondolok? Arra, hogy a főnök még csak most fordul a másik oldalára? Tudom-e, ő miről álmodik éppen? Én már semmiről … mert felébredtem.

A kávéfőző furcsán szörcsög, de azért teszi a dolgát. Akciós termék … mint én. Ha már nem teljesítek, nem lehet javítani. Nem érdemes. Ki kell cserélni. Többe kerülnék, mint egy új. Hiába na, új seprő nem hullajtja szőrét. Vagy valami hasonló.
Igyekszem kimászni az ágyból, mert ez így nem mehet tovább! Hinni kell valamiben, de miben? És minek? Valójában mi is a hit? Mit képzelünk el, amikor azt mondjuk, hiszünk Istenben? Talán arra gondolunk, hogy valami nagy, szakállas istenség majd jön, és megold mindent. Megváltja a világot, és megszabadít a kínjainktól. Akkor jó. Akkor még ráérek itt az ágyban kicsit. Nem kell kapkodni. Ő is hat nap alatt teremtett. A hetedik napon megpihent az úr. Most min mosolygok? Ja igen, ez legalább nem változott. Még ma is így van. Az urak megpihennek a hetedik napon.

Mi van ma? Vasárnap. Akkor meg miért kell munkába mennem? Túlóra. Hát persze! Kell az a megélhetéshez. Régebben luxus volt. Luxuscikkekért dolgoztam többet. De ha így megy tovább …

Ez így nem mehet tovább! Tessék felkelni! Elkésem. Na, csak mégy egy kicsit. Így is előbb beérek, mint a középvezető. Ez is milyen fura szó. Középen vezet. Persze érthető. A szélén nem kell vezetni. Ott már tudja az ember, mi történik, ha átlépi a vonalat. Túlmegy egy bizonyos határon. Középen viszont nincsenek útjelzők vagy kapaszkodók. Nincsenek határok.

Ez túl megy minden határon. Ébresztő! Nem szabad lazsálni, a kollégák már bent nyomják ezerrel. Most meg min röhögök itt félálomban? Persze, eszedbe jutott a vicc, Krisztus előtt ezerrel, mi? Már megint a vallásnál tartunk. Hívő vagyok egyáltalán? Nem is járok templomba. De azért hiszek én is valamiben. Például az öttalálatos lottóban. A hívők ott is hetente járulnak az urnák elé, és adakoznak rendesen. A semmiért adnak valamit.
A hit ilyen erős.
Csak én vagyok gyenge, mert még ezek után sem másztam ki az ágyból. Bár igazam van, nem én vagyok a fontos, csak amit elő tudok állítani. Valójában ki vagyok én? És mi a fontos a számomra az életben? Mi mutatja meg nekem, hogy jól gondolkodom?

Azt hiszem, tudom, ki a bolond. És ki a normális. Pedig az a nő mondta meg a frankót, ott a buszpályaudvaron. Mindenki azt mondta róla, bolond, mert hangosan beszélgetett magával.
Mondta, hogy amíg el nem intézik az ügyét, addig egy tapodtat sem mozdul onnan, s hogy akkor lehet, ki kell majd vágni egy fát.
Soha nem szállt fel egyetlen buszra sem, holott órákig várt valamire, vagy valakire. De azért elgondolkodtam, amikor télen megjelent egy gyerekszánkóval, amit maga után húzott, és kis koszorú volt a szánkón! Csak az nem tudta, aki nem akarta tudni, hogy mitől lett az a nő ilyen … amilyen.

Én mitől vagyok ilyen? Miért nem kelek fel? Tegyem a dolgom, mint a többiek, s nem lesz baj? Nem hát, mert már régen nagy a baj. Ezt már akkor is tudtam, amikor műszak közben egy koszos sarokban ettem meg a szendvicsemet, holott a csarnok végén ott állt a gyönyörű étkezde. Az EU szabvány megköveteli. Közben a főnökeim röhögtek egy másik cég menágerével, az üzleti ebédnél, és kipotyogott a fogaik közül a félig rágott hús a körettel együtt.

Amikor mégis sikerül lerúgnom a takarót és életem párja szomorúan néz rám, és azt mondja, „a hét végén is dolgozol?” én nem a degenerált reklámszöveget nyomom, hogy „a gyerekekért teszem” csak szelíden annyit szólok, „nekem már régóta nincs vasárnapom, de te kedves csak aludj még, és helyettem is álmodj”
S amikor búcsúcsókot adok neki, a legszívesebben visszavinném az ágyba, és … mert már régen nem volt benne részem … 

Célok és eszközök

Ma nem ébresztett a telefonom. Kinyomtam. A szemét. Nekem ne kiabáljon a hétvégi reggeleken! Annyi mindent összeálmodtam, de nem emlékszem. Csak töredékekre. Szokásom szerint visszanyújtóztam. Az álmaimhoz. Vagy ba. Álmaim, egyben céljaim is. Esetleg a céljaim az álmok? Sokszor az a célom, hogy kialudjam magam. Néha ébren is álmodom.

A célokról és az eszközökről hallottam már valahol. A közmondás szerint, bármilyen eszközt használhatunk, ha a cél a jót szolgálja. Ez rendben van. Vajon ki dönti el, hogy a kitűzött cél jó? Mondjuk, az én céljaim az én szemszögemből jók. Nekem. Például célom, hogy itt lehessek még egy kicsit az ágyban, ezért minden eszközt megragadok hozzá. Csak nehogy az eszköz ragadjon hozzám. Lehet, hogy a céljaimról álmodtam? Azért volt annyira kusza?

Vágjunk bele, ahogyan a feleségem is mindig a szavamba vág. A közepébe. Tehát, az embereknek vannak céljaik … Mi az? Senki sem vág közbe? De jó! Álmaimban nem szólnak bele a dolgaimba. Akkor most itt az alkalom. Keressünk célokat. Lehetőleg ne szó szerint, és ne távcsöves puskával, bár az eléggé élethű lenne. Amíg meg nem húzzuk a ravaszt. De akkor esetleg rémálommá válhat.
Szóval célokat, és ne céltáblákat. Lehet-e célja egy embernek a reggeli koránkelés? Én úgy gondolom, elég nagy marha az illető, ha igen. Szerintem csak eszköz lehet, bizonyos célok eléréséhez. Például munkába menni. Pénzt keresni. A pénzen mindent megvehetünk. Nem? Miért nem? Próbáljuk meg! Menni fog. A célokat igenis meg lehet venni! Akár munkával is.

Kivételes esetekben a munka lehet cél. Ha örömet okoz. Ha nem, akkor … akkor nem tudom, mi lehet. Mindennek ára van. A semmittevésnek is. Sőt, az kerül a legtöbbe. De olyan jó visszaaludni. Álmodni. Viszont kell egy cél, ami felé haladunk.  Az eszközöket pedig útközben gyűjtjük hozzá. Azért, ha lehet, ne másoktól vegyük el az eszközöket. Az álmokat úgy sem lehet. Bár vannak álomfejtők. Olyan lelki vájárok. Sokban hasonlít a bányászathoz. Csak ez nem nehéz fizikai. Viszont fizikailag elég nehéz.

Ha túl sok eszközt gyűjtünk össze, akkor elbarikádozzuk vele a célt. Azt, amit el akarunk érni. Csak óvatosan a gyűjtögetéssel, a halmozással. Halmozni amúgy is csak hatalommal rendelkezve szabad. Illetve, akkor sem szabad, csak lehet. Azzal azonban együtt jár valami „Isteni” felelősség is. Vajon hányféle jelentése van ennek a két szónak? Az Isten, Mindenható. A mindenható, mint szó, mit jelent valójában? Önmagában mindig kevesebbet, mint összekapcsolva egy másik szóval. Minél több szó ragad hozzá, annál tágabb a jelentése. Annál mindenhatóbb. De egy ilyen tartalommal bíró szót lehet-e fokozni? Mindenható, mindenhatóbb, legmindenhatóbb. Nincs értelme. De jól hangzik.

Ha valamire vigyázunk, felelősséget vállalunk érte. Lehet "Isteni felelősség", ha vigyáznunk kell egy cicababára, esetleg egy kincsesládára, mert az „Isteni” jelző ez esetben mást jelent. De semmi köze a Mindenhatóhoz.
Isteni így feküdni céltalanul az ágyban. És eszköztelenül. Az álmokhoz nincs szükség semmire. Nem akarok felébredni, mert akkor eszközök kellenek. És célok. Mint már mondtam, nekem pedig most az a célom, hogy kialudjam magam. Viszont, a célok eléréséhez mégis csak kell valami eszköz. Most hogy van ez? Ezt nem értem. Szóval, az ember mégsem lehet céltalan? Már azt sem tudom, hogy visszaaludtam-e, vagy felébredtem?
Felébredtem. Az imént botlottam el, és estem hasra a szanaszét hagyott eszközeimben.

Dúdolunk

Mire ébredtem? Nem jelzett a digitális óra. Hiába, na! A csörgés már a múlté. Az emberek sem csörögnek ma már. Dohognak, morognak, de nem csörögnek. Mit vigyorgok most ezen? Már megint nem ébredtem fel még teljesen. Persze! Majd mennek az utcán az emberek és rácsörögnek egymásra. Nem telefonon! Ma már az sem csörög. Hehehe. Fülükhöz emelik az üres kezüket és köszönésképpen szájukkal csücsörítve, odacsörögnek a másiknak.

Apropó, fül.  Fülemben egy vissza-visszatérő dallam. Erre ébredtem. Tegnap hallottam valahol. Nem is szeretem. De nem tudok tőle szabadulni. Elcsépelt sláger. Nehogy már elkezdjem dúdolni, mert a falra mászok tőle. Inkább fel kellene kelnem. Csak ez a bosszantó dallam.

NE DÚDOLD!

Próbálok másra figyelni. Mondjuk a mellettem fekvő párom lélegzésére. Annak is van ritmusa. Néha megtörik, de azért ritmus. Nem megy? Akkor legalább magamra figyeljek oda. Jobban. És vigyáznom is jobban kellene magamra. Ne keljek fel, például hirtelen. Azért, nehogy megint visszaaludjak!

Már megint a dallam. Monoton és unalmas. Majd talán a mosdóban elmúlik, csak el kell terelnem gondolataimat. Nem annyira! Hé! Most mellé pis...
Gondolnom kellene inkább arra, mit fogok ma csinálni? Munkába megyek. Persze, de MIT fogok csinálni?
Belevágok valamit a folyton gúnyosan vigyorgó portás arcába, utána irány az iroda! Megcibálom a főnököm nyakkendőjét, épp csak annyira, hogy leváljon a feje a testétől. Utána a titkárnőjét feldobom az asztalra, és…és elsietek a cég támogatóival egy üzleti ebédre. Délután taxival a repülőtérre hajtatok, este már Hawaii, koktél és fűszoknyás lányok.

Hé! Visszaaludtam!

Te lustaság…
Te édes…
Te…

Fekete és fehér

Igazán sajnálatra méltó dolog, hogy ezt a rövid, ám vidám mozdulatot csak azért tettem meg, mert tudni akartam a pontos időt. Ezt a szomszéd szobában megszólaló digitális Remfelszedő gépezet is megmondta volna, ami csak egy parasztköpésre van tőlem. Már ha nem találok el vele senkit, illetve, ha jó irányba küldöm szájam összegyűjtött váladékát. És persze, ha eléggé pontosan számolom ki a röppályát, belekalkulálom a szélirányt, szélerősséget, és a két egymással szemben haladó, sárga hálóinget szállító Mercedes kamiont.

Szerencsére ezek a járművek ritkán keresztezik az ember útját, amikor a saját lakásában bolyongva próbál választ találni az élet nagy kérdéseire. Mint szárnya szegett madár, mint partra vetett hal, mint elesett gyermek … ami igaz is, mert ellen irányból közeledve a család legkisebb tagját fellöktem. Belegázolva lelkébe, megtörve személyisége kiteljesedését, fejlődését a konyha irányában. Zord szülőként kimerítettem ezzel a családon belüli erőszak bűnét.

Ebből a röpke eseményből kiderül, hogy a konyha az a hely, ahol soha sem történik semmi különleges. Minden megy a megszokott módon, és időben. Az óra mutatói, mint az üres tekintetem, állnak. A cselekmények úgyszintén, és ezt az egyhangúságot nem töri meg holmi tüllszoknya, és az éjszakai Párizs-Dakar rally sem.

Ismét egy hajnal, amely világossá, illetve fehérré teszi számomra, hogy mégis, mekkora veszélyeket rejt a konyha magában. Gondoljunk csak a monotonságra, unalomra, megszokottra, ami egyenesen depresszióhoz vezethet. És akkor nem beszéltem az etnikai kérdésekről, meg egyéb diszkriminatív folyamatokról. Feketét keresek, vagy feketén, illetve sötétben. Azután tejet is hozzá, de nekem nem tejelnek. Még a tehenek sem. Porból lettem. Tejporból. Nem csoda, ha a hűtőben turkálva, e gondolatok közben kicsit megbillen az egyensúlyom, magammal ragadva, szinte kirántva, a tojást, ami persze köztudottan úgy a legfinomabb. De akkor mit üvölt velem itt mögöttem ez a tyúk? És melyik volt előbb? A tyúk, vagy a tojásrántotta?

A kérdésem arcul üti, és akkor ismét kezdetét veszi a családon belüli erőszak. Viaskodom. Magammal. De nem bírom már egyedül. Pedig sokan vagyok. Divatbetegség ez. Skizofrénia, de miért gondolják, hogy ennek a legjobb módja a csoportterápia? Hiszen már így is tolongunk. Hiába, a sárgák már mindenütt jelen vannak. Például a földön … itt előttem is! Ezt már Nostradamus előre jelezte, mint sárga veszedelem. Megüzente! Nincsen tojás sárga nélkül, és nincsen felfújt, meleg nélkül … tojásfelfújt.

Felkelések

Forgolódom az ágyamban, mert az ágyban azt is lehet, nem csak aludni. Hajnalban pedig jobb volna. Akkor jobban esik. Esik? Úgy hallom, mintha. Bár a jobb fülem már nem a régi. Illetve mégis. Hatvannégyes kiadás. Viszont a bal is annyi, mégis jobban hallok vele. Az orvostudomány még nem tart ott, hogy megállapítsa, mióta nem hallok jól a jobb fülemre. Pedig érdekes volna tudni az évszámot. Az mégsem járja, hogy a bal legyen a jobbik!

Nem vagyok például balkezes sem, de sok mindent azzal csinálok. A feleségem szerint teljesen mindegy, melyik kézzel csinálom, az eredmény ugyanaz. Biztosan összebeszéltek a főnökömmel, mert szerinte is mindegy. Feltűnő, hogy mennyi mindenben ugyanazt várják el tőlem. Például, mindegyik azt szeretné, ha minél többet tartózkodnék a közelében. És abban is, hogy sokkal több pénzt keressek. Nekik. Tulajdonképpen meg is tenném, de azt sosem árulják el, merre keressem? Így pedig nem könnyű a dolgom. Nem csoda, ha estére nagyon elfáradok.

Minden este úgy alszom el, hogy nem tudom, reggel felébredek-e? Nem baj, ha nem. A legrosszabb esetben délig mindig sikerül. És ez a fő. Olyankor már az ebéd is, tehát még időben vagyok. Érdekes kifejezés. Mindig időben vagyunk, hiszen az idő örök. Akkor nem értem a sok rohanást. Én például busz után nem rohanok soha. Minek? Nincs bérletem. Gyalog járok mindenhová. Ahová nem, oda meg el sem megyek. Az embernek akkora élettere van, amekkorát segítség nélkül be tud járni, mert ha segítség kell, akkor az már közös tér. Minél többen vagyunk a téren, annál kevesebb a hely. A közös lónak azonban nem a hátán van a négy lába, mégis romlandó a túró. Különben, ki látott már olyan lovasszobrot, ahol ketten ülnek egy lovon? Döntöttem! Így félálomban elhatároztam. Megírom életem nagy regényét, csak valami divatos cím kellene. Olyan árukapcsolásos, az nagyon megy, mint például, sör és lengőteke. Vagy, szőlő és kasza. Esetleg, póker és csirkefarhát. Meg van! Madzag és méz lesz a címe! Azt mindig beveszik. Illetve meg.

Látszik, hogy kipihent vagyok, de akkor miért nem tudok teljesen felébredni? Miért csak félig? Ismét a tudomány segíthet csak ebben a helyzetben. Adva vagyok én itt az ágyon. Testhelyzetem vízszintes.  Brrr. Máris rosszul kezdődik. Utálom a vizet. Iszonyom van. De ez egy hosszú klórtörténet. Majd máskor. Most fontosabb, hogy felkeljek az ágyból. Ahhoz, hogy elmozdítsunk egy tömeget, erőt kell befektetni, vagyis munkát kell végezni. De kérem! Most? Még nem kezdődött el a műszakom! Na, mindegy. Lássuk azt a munkát. Úgysem lesz jó, mert jó munkát még nem találtak ki. Meg kell határozni egy szöget, amennyivel el szeretnénk mozdítani a vízszintest egy adott pont körül. Szerintem, a szöget már előzőleg be kellett volna tenni az ágyba, és akkor nemhogy a felkelés lett volna biztosítva, de a lefekvés is elmarad.

Erről jut eszembe, este láttam egy filmet a felkelésről. Az udvaronc odahajol az alvó királyhoz és azt mondja: „Felséges úr! A parasztok felkeltek!” Mire a király morogva: „A parasztok minden reggel felkelnek!” Erre az udvaronc: „Akkor helyesbítek. A parasztok fellázadtak!” Ennyit a módosításokról. Azaz a helyesbítésekről.

Én nem lázadok. Itt az ágyban nem. Nem merek, mert nem vagyok egyedül. Na, tessék! Folyton elkalandozik a gondolatom. Ha így folytatom, sosem fogok a tudomány segítségével felébredni. Azért megtaláltam a végkövetkeztetést. A felkeléshez erő kell. Módosítok. A felébredéshez erő kell. Én azonban gyűlölöm az erőszakot, tehát humanitárius érzések vezérelnek, amikor nyugton maradok, nem pedig a lustaság. Azt hiszem, ezt a magyarázatomat a főnökömnek is el kell fogadnia, amikor esetleg elkések a reggeli műszakból. Sőt! Ha már összebeszéltek, akkor a feleségemnek is be kell látnia, emberszeretetem bizonyítéka az én visszaalvásom.

Fotonok

Hajnali kilenc óra. Nekem hajnali. Főleg így vasárnap. Csak kicsit visszateszem még a fejem. Most, hogy belegondolok, nem lehetetlen a csillagközi utazás. A tévében az a fickó este eléggé értelmesen elmagyarázta. Mert mit is kell tennünk hozzá? Vegyünk egy darab fotont. Valószínűleg kapható ma már minden szakboltban. A mellékhatásokról kérdezzük meg elmeorvosunkat, vagy csillagászunkat. Tehát van egy fotonunk. Esetleg kettő, mert párosan szép az élet. A fotonok vajon párban járnak? Na, mindegy!
Küldjük el őket a megfelelő irányba. Eddig érthető. De milyen messzire küldjük el? A szomszéd település 18 kilométerre van. Ha oda akarunk eljutni, akkor a távolság már megvan. De mit kezd majd a szomszéd település két fotonnal? Főleg, ha nem találnak parkolóhelyet. A fotonok. Mélyüljünk el jobban ebben a tudományos témában.

Tehát fotottam, illetve, futottam 18 kilométert, felgyorsítottam magam fotonsebességre, vagy futonsebességre? A lényeg, hogy nagyon. Odaérek a szomszéd településre. Mit látok? Sehol nem parkolt egyetlen foton sem, ezért visszafordultam a kiindulási pont felé. Ekkor ért a meglepetés, mert a nagy sebességemtől elgörbült a tér, ezért nem találtam meg a kiindulási pontot. Mivel azonban erősségem a koordinátageometria, gyorsan megállapítottam jelenlegi helyzetemet, és figyelembe véve egy másik adott pontot, összekötöttem magam vele. Máris megvolt a bezárt szög. Ezt kinyitottam, hiszen nem követett el semmit. Ezért elengedtem. Magamat az ágyon. Mivel az átlót nem ismertem, mert nem mutatkozott be, ami ugyebár a két pont között, s talán két foton között is igaz a megállapítás, az volna a legrövidebb út, kénytelen voltam a befogókból számolni. Ez pedig csak tangenssel lehetséges. Vagy ágenssel? Vagy Ágnessel, aki szintén a szomszéd faluban lakik. A kapott érték, - és pofonoktól, amit Ágnes adott -  alapján visszataláltam az eredeti kiindulási ponthoz. Persze, kis eltéréssel sikerült csak, hiszen közben az egész világegyetem folyamatosan tágult. Azóta is távolodnak egymástól a dolgok.

Erről jut eszembe, ezért emelkedik folyamatosan a tömegközlekedés ára. Esetleg a bérletek ára. Apropó. És a bérek? Ha már bérelni kell? Szóval, tudományos szempontok alapján kibéreljük a kilométereket. Mégiscsak lehetetlen a csillagközi utazás. A bérek miatt. Amúgy elvileg lehetséges volna. Csillagászati összegek kellenek hozzá, nem pedig csillagász. Ezt hívják tévhitnek. Meg azt is, hogy majd a bérek elérik a csillagokat. Senki és semmi nem érheti el egyelőre őket. Csak a robotok. Ezért robotolunk. Mármint a csillagokért. Mennyit ér ma vajon egy csillag? És a robot?

Visszatérve a tegnap estére, ebből is látszik, hogy nem hazudtam életem párjának. Tudományos konferencián voltam. Közben pedig egy meghatározott vektorral, vagy Viktorral? Tehát nem egyedül, de hazataláltam. Röviden viszont csak arról van szó, hogy munkából hazafelé menet. Nem mentem egyenesen a lakásomba, hanem kis kitérővel, megittam egy sört a közeli "ételbárban". Amúgy jól vagyok. Csak azt hiszem, szokásomhoz hűen, megint visszaaludtam.

Globális melegedés

Mielőtt még teljesen felébrednék, megpróbálom megjegyezni az álmomat. Ha magamhoz térek, akkor már nem fogok rá emlékezni. Vagyis nem úgy, ahogyan megálmodtam. Az álmok nem hazudnak. Legfeljebb nem teljesülnek. Esetleg nem igazak. Pedig én az igazak álmát aludtam.

Tehát arra emlékszem, mármint az álmomból, hogy maga az elnök ígérte meg nekem, segít a beilleszkedésemben. Más szót használt, de szerintem, azt a kifejezést az esti híradóból vettem. Szóval, ott állt velem szemben a talponállóban, és bizonygatta, hogy segíteni fog. Persze én megnyugtattam, hogy egy szavát sem hiszem az ilyen részeges alaknak, aki talponállókban próbálja megszerezni a bizalmamat. Rendes ember ilyen helyre nem jár. Én is csak véletlenül álmodtam ide magam.

Születésem óta nem találom a helyem. Ezért kell a segítség. Keresem magam. Az álmaimban. Azt tudom, hogy ember vagyok. Azonban az ember veszélyes lény. Néha félek is magamtól. Az ember elpusztíthatatlan, hiszen itt a Földön is meg tudta vetni a lábát, pedig itt nagyon zord körülmények vannak. És akkor itt van még ez a globális felmelegedés. Az igaz, hogy jó dolog az összemelegedés, na de ennyire? És mindenkivel? Hiszen vannak vadállatok is! Nem csak az őserdőben. Például a vízben. Az ember fél a krokodiltól. A krokodil pedig veszélyben van, holott maga is eléggé veszélyes. Csak akkor nem, amikor már a lábunkon van. Vagy a kezünkben.

A döntés is a kezünkben van, hogy mit kezdjünk ezzel a felmelegedéssel? A krokodiltojásokra úgy hat, hogy a nagy melegben csak nősténykrokodilok kelnek ki. Megjegyzem, ez nem volna olyan rossz, ha az emberre is igaz lenne, de a mi tojásainkra legfeljebb csak a szűk ruhák vannak hasonló hatással. Akkor mi is felmelegedünk. Divatdiktátorok figyelem! Óvatosabban a szűkre szabott ruhákkal! Tudom, kell a ruha. Mellesleg, máshol sem szabad szűkre szabni az élethez szükséges dolgokat. Akkor nagyon melegünk lesz. Befűtenek, mint a Nap is az utóbbi néhány évben.

Az ember annyi mindenbe belevág. Érdemes volna elgondolkodni, megéri-e? Például, ha egy asztalt kettévágunk, nem áll meg többé a lábán. Két lábon semmi nem áll meg. Csak az ember. Illetve, az sem mindig. És, ha az embert is kettévágják, akkor már ő sem stabil. Ezért nem szabad senkit sem félbeszakítani. Vagy megosztani az embereket. Nem csak talaj kell ahhoz, hogy megálljon a lábán. Lehet, hogy sokan ezért támaszkodnak? Fogy a talaj? Ennek megint csak a melegedés az oka. Emelkedik a tengerszint. A nulla vonal. Azt viszont nem értem, más szintekre ez miért nincs emelkedő hatással? Matematikából tudjuk, hogy a nulla alatt csak negatív számok vannak. És még csodálkozunk, hogy kihalófélben vannak az optimisták. Egyéb állatfajtákról nem beszélve.
Jó. A csónak is emelkedik a vízzel, de csak addig, amíg nem lesz lyukas. Akkor már hiába evezünk egy csónakban. Saját hajó a megoldás. Esetleg luxusjacht, vagy gyorsnaszád, hogy ne kelljen minden kikötőben megállni. Én azért bízom benne, valahol majd csak kikötünk. És nem kilyukadunk. Mégis, ha jobban belegondolok, nem minden esetben jó a kikötés. Kikötéseinkhez ragaszkodva elveszíthetjük a szabadságunkat. Mert akkor másoknak is lesznek kikötéseik velünk szemben. Viszont, a szabadságaink egy részével mi rendelkezünk. És akkor, amikor mi akarjuk. Legfeljebb vannak esetek, amikor megmondják nekünk, hogy mi mikor is akarjuk igazán.

Na tessék! Addig filozofálgattam itt, amíg teljesen felébredtem, és elfelejtettem, miről is álmodtam! Pedig mondott még nekem néhány fontos dolgot az elnök. Ez biztos. De nyitva az ablak, és elnyomja az utcazaj. Kölcsönhatás. Ők elnyomnak minket, az utca meg őket nyomja el. Az utcák sokkal régebbiek. Csak már lassan nem lesz senki, aki megtisztítaná. Most visszaaludtam, vagy ez volna a valóság?

Halálbüntetés

Kezdeti elkeseredésem nagyon felerősödött, amikor félálomban eszembe jutott a sorrend. Mármint, hogy ki után következek a mosdóban, illetve, kit követek én? Az ügy nem tűrt halasztást, mivel nagyon hasonlóan egy kismamához, felerősödtek tolófájásaim.

Gondoltam, hogy az oka az este elfogyasztott töméntelen zsömle lehet. Megpróbáltam, mint külső szemlélődő, figyelni magamat,( mintha az utca másik oldalán állnék, az ötödik kirakaton, ha túl mégy, akkor egy kicsit visszább ). Legalábbis próbáltam. Lehet, hogy nézőpontom nem a legoptimálisabb, mivel kissé féloldalasan tartottam a fejem. Bátorkodtam javasolni magamnak, mint megoldást, a figyelemelterelést, amit egy negyed kifli elmorzsolása talán elősegíthet. De ötletem, így utólag végig gondolva, mégsem érhet célt. Talán, ehhez a legjobb eszköz mégiscsak a kenyérvége lesz. De ennek már jó, ha vége lesz. Egyszer.

Majd magamra zárom az ajtót, amint sikerül bejutnom. Bezárom magam. Büntetésből a vacsora mennyisége miatt. Csakhogy a fenyegetések nálam már ilyen burkolt formában sem hatnak, mivel aki be van zárva, (önmagába) azt még egyszer nem lehet bezárni. Nem beszélve a halálbüntetésről, vagy ami még rosszabb, bizonyos idő eltöltése, az említett helyiségben saját magam társaságában. Unalmas egy program. Ráadásul, akárkivel nem állok szóba. Azt hiszem, elérkeztem a kenyérvégkövetkeztetéshez.

Az ébredés ellentétes pólusa az elalvás, a jelenlegi legfrissebb tudományos állítás legalábbis így szól. Bízom benne, mégsem követem ezen állítást olyképpen, hogy mindent fordítva teszek meg a reggeli foglalatosságokat illetően. Egyrészt, mert még nem ébredtem fel teljesen, másrészt pedig undorító. Nem én, hanem a cselekménysorozat lenne az visszafelé. Mert gondoljunk csak a … arra inkább ne!
Legyen inkább a fogkrém, amely így a csempéről kerülne vissza a szánkba. A többit inkább nem taglalnám. A vakító fehér fogsort viszont igen. Mi is maga a fehér szín? Állítólag az összes együtt, de akkor minek kiválogatni mosásnál a szennyest? Persze a világ nem lehet teljesen fehér, mert akkor végképp elveszítenénk egymást.

Egyre nagyobb teret hódít a hétköznapokban, de akár a tudományos világban is a színterápia, ami nem azonos egy pohár borral. Ez nem baj, csak kellemetlen. A színek sokfélesége nagyban javíthatja szexuális életünket és emlékezőképességünket, így talán felismerhető lesz az a személy, akit pézsmabundában láttunk előtte, és meztelenül utána, de lehet, hogy fordítva. Vagy nem is láttuk, csak elképzeltük?

Itt egy kicsit bezavar a lila köd, illetve a Nagy Zöld Lény, esetleg a pici piros pattogó pingpong labdák sokasága. Az élet viszont nem áll meg, csak stoppol az út szélén. Pedig a szaunához buszok is járnak, fekvőhellyel ellátva.
Ez most fájdalmas volt számomra, mert én éppen a hómunkások keserű croissan-ját eszem. Vagy mit. Ezt nem tudom. A csomagolást nem bírtam felbontani, ezért egyben ettem meg, de mintha valami ilyen felirat lett volna közel az orromhoz, amikor beleharaptam.

Hosszú hétvégék

Fekszem az ágyon, kábán. Természetesen. Semmi görcs, semmi merevség. Sajnos. Most nincs ébresztő sem. Miért is? Igen! Megvan! Hosszú hétvége az ünnep miatt.

Az ünnepekkel általában az a baj, hogy elrontják a sok ünnepléssel. Milyen jó volna ünnepelni így, kábán. Csak feküdni, és nem gondolni semmire. Nem kellene az a sok hangoskodás, méltató beszéd, gyűlés, forgatag. Legtöbbször úgyis azok az emberek hangoskodnak, vagy éppen szónokolnak, akiknek a kezében nem volt soha más szerszám a sajátjukon kívül.

Mit is ünneplünk? Ebben az állapotban ez felidézhetetlen. Aki dolgozik, az örül az ilyen ritka és nem várt pihenőnapnak. Azért nem szép dolog elpazarolni az órákat a semmittevésre. De jól esik! Különben meg… később is lehet csatlakozni az ünneplőkhöz. Összekötni valami cél elérésével, hiszen mostanában mindig ez van.

Például, tiltakozhatnánk az UFO-k ellen! Mit képzelnek az idegenek? Száguldoznak az égen. Riogatva a békésen repkedő nyugdíjasokat a mennyei zebrán való átkeléskor. Sőt! A piacon is engedély nélkül árulják a gagyi asztro cuccaikat. Habár, inkább nem bántom őket. A múlt héten sikerült vennem valamelyiküktől egy strapabíró időgépet, elég jutányos áron. Csak sokat kellett alkudni. Beszélni a fejével, mind a kettővel. Ráadásul egyszerre beszélt vissza vele, velük, velem.

Most pedig végre, itt pihenhetek a jövőben, és innen szemlélhetem múltbéli testemet, amint fekszik az ágyon. Sőt! Határozottan látom, hogy visszaaludtam. Mégiscsak fel kellene magam ébreszteni, mert lassan benépesítik az idegenek a bolygónkat, holott már így is elég zsúfoltan vagyunk.

Nem tudom. Nem megy. Olyan idegennek érzem ma hajnalban magam.

Keveredett ünnepek

Valami gond lehet a telefonommal, mert, mintha nem ébresztett volna. Rémlik, hogy a feleségem egy hétre elutazott. Azóta semmi sem úgy működik, ahogy kellene. Pedig felér egy ünnepnappal, ha egyedül lehetek. Itthon.

Színes ünnepeink összemosódtak, mint a ruhák. Rendes adagot gyűrtem be tegnap a gépbe. Utána nézegettem a sok idegen holmit, ami előkerült belőle. Lehet, hogy ez nem is a mi mosógépünk? Ha jól emlékszem készpénzért vettük, vagy ingyen. Hitelre. Pedig ingyen hitel nincs. Amit ingyen kapunk, azért nem kell fizetni. A hitelért sokkal többet, mint gondolnánk. Ez a két szó szöges ellentéte egymásnak. Aki együtt használja őket, az elmebeteg. Az is, aki elhiszi, hogy van olyan. Én elhiszem, hogy vannak … elmebetegek.

Nézzük csak, mit is mostam itt össze? Na, de ez a nadrág itt kié? És ez a khakiszínű férfiing? Gyanúm támadt. Én pedig védtelen vagyok ilyen támadással szemben. Vetélytárs? De mit kezdjek egy katonai szeretővel? Vagy szakértővel? Pedig talán még értek hozzá, de legalábbis tudok. Azt hiszem.

A rádió bekapcsolt. Magától. Tőlem biztosan nem, mert én még félálomban vagyok. Reggeli hirdetéseket hallok éppen.
”Kutyaól ingyen elvihető!”
Én inkább azonnal beköltöznék. Ha lehet. Jó dolguk van az ebeknek. Figyelnek az étrendjükre. Mármint nem csak a kutyák.

Minket is figyelnek. És akkor már megint az ünnepeknél tartok. Gyertyát nem. Azt az iskolában sem tudtam soha. Kitartani a gyertyát tornaórán.

Mit is ünnepelek? Így alvás közben? Azt látom az ágyamból, hogy a feldíszített fenyőfa alatt ott guggol a húsvéti nyuszi, de miért hasonlít a feje a szomszédéra? Nagy fehér szakállas alak. Nyugdíjas. Díjazzák, hogy nyugton marad. Mellette sárga zsákban, sok-sok halloween cukorka. Szürke zakója hajtókáján kokárda fityeg. Ezt most egyáltalán nem értem, de értek-e bármit is?

Mit érek én, aki nem képes felkelni, és rendet tenni a fejében, vagy legalább az ünnepek között? Nem kellett volna akkorát vacsoráznom este. Megfeküdte a gyomromat. Ezért most én fekszem meg. Hason. Mindig így szerettem aludni, de mostanában többször fordulok oldalra. Egyszer megfigyeltetem valakivel, melyikre? A feleségemmel most nem tudom, mert nem jött még haza. Mégiscsak hiányzik. Egyedül minden nehezebb. Már nem tudom tartani a hátam.

Fel akarok én egyáltalán ébredni?

Mézeskalács a kukában

Jaj nekem! Ezek a hajnali telefonok az agyamra mennek. Békésen forgolódok az ágyamban, mivel tegnap óta nem tudok aludni, erre megszólal ez a … telefon. Nekem is tele van a...fonom...tovább a gondolatokat, de minek? Pedig ez most nem aktuális, mert ágyban fekve nem kimondottan jó dolog gondolkodni, ha felkeltem, akkor meg nem szabad arra gondolnom, hogy felkeltem az ágyból … előbb persze el kell jutni addig … tettekben mérhető a gondolat ereje, de az még nagyon messze van. Milyen messze is?

A Föld távolsága a Naptól … na mindegy … lényeg, hogy tíz perc alatt ideér. Akkor még ráérek. A főnökömet pedig csókoltatom … valamivel … mivel az előbb biztosan ő hívott. Mit fog vajon mondani, amikor megérkezem a munkahelyre? Talán majd így kezdi. Tíz percre a Földtől.
„Tisztelt galaxis közi utazó! Mint azt volt szíves kifejteni, hogy nézőpont kérdése az egész, ezért nézőpontot váltok.”
Ekkor én leveszem a pizsamámat, és folytatom.
„Váltson is, mert biciklivel járok munkába, és nem ez a megfelelő fokozat.”

A munkahelyet fokozatosan kell megközelíteni, tehát egy külső szemlélő számára nem minden az, aminek látszik, így nyugodt szívvel állíthatom! Bizony, az zsebkendő volt ott reggel a kezemben! Bizony, hogy kifújtam az orromat! Bizony, hogy elaludtam a kukában, aminek még sincs semmi köze egy időgéphez. Pláne nem egy 28 váltófokozatú csillagközi kétkerekűhöz, mint amilyen éppen itt van a fenekem alatt.
Tíz perc miatt az ember nem indít be egy ilyen komoly járművet. Viszont az tényleg csak egy külső szemlélő számára tűnik úgy, mintha én egy kerékpáron ülve nézném mereven az előttem álló kukát. Ami persze nem igaz, mert kérem, nem nekem kell forogni, hogy időt nyerjek, hanem a világnak kell forognia körülöttem, hogy időt nyerjen tőlem, mert amíg én állok, az idő halad, tehát én vagyok az örök és ő a változó. Ez tudományos tény … és biztos …

Utcán különben sem ismerkedem, pláne nem egy kukával … aki nem szól. Ott mindenféle vadállattal találkozhat az ember. Ellenben az erdőben teremnek a friss, ropogós mézeskalácsok reggelire, amihez a látványpékségben banya is jár. Csak nem szabad válaszolni a kérdésükre, mert mindenféle családi kötelékeket vesznek elő, és azzal jól megkötöznek. Illő őket öreganyámnak szólítani, mert akkor teljesítik egy kívánságunkat …  de azt háromszor …  veri …  ezt kenden Lúdas Matyi vissza … vagy az eső veri.

Az időjárás előrejelzést köszönöm! Valószínűleg el tudom kerülni az említett természeti és mesterséges katasztrófákat. Azonban úszni nem tudok, (még árral szemben sem) így felesleges lesz a megvásárolt hét darab esernyő, amit a nagy leárazások okozta felindultságomban vettem. Gondolván a közelgő veszélyre, ami lehet, hogy elkerül, de hát, kerül, amibe kerül … körülbelül … 

Önjelölt képviselő

Nagyon nem kellemes dolog, ha az ember híradót, vagy hírműsort nézve alszik el a tévé előtt, és a csendesen tárgyaló képviselők hangjára riad fel, de csak félig. Azonban, a politikai pálya számomra nagyon vonzónak tűnik, de diplomáciai érzékem nincs. Mindig röviden, tömören, lényegre törően fejtem ki magam, mondom el véleményemet, amit igaznak érzek. Mint például most is.

Az egyenesen előremutató jelmondat, mottó, nagyon találó! Javasolni fogom a Feminista mozgalomnak, hogy vegye fel, mint kötelező szállóigét. Egyébként sem lenne számukra hátrány, ha néha felöltöznének, mert ellenkező esetben úgy járhatnak, mint maga a jelmondat. Férfi zoknik esetében ez persze természetes, amit ugye nem szokás soha levetni. Egyrészt minek, másrészt pedig soha sincs útban, ha lyukasztani akar az ember. Mert, mint azt a jelmondat világosan megfogalmazza, „majd csak kilyukadunk valahol”. Lábat mosni pedig elég hetente egyszer … zokniban, ami igen nagy teljesítmény egy képviselőtől, és akkor máris a politikai pálya egyik sarkalatos munkamegoldásánál tartunk.

Dolgozni a közjóért, megízlelni, belekóstolni mások … életébe. Ha esetleg rövid programommal nem ért valaki egyet, akkor máshova tartozik. Tehát, ez most nem tartozik ide. Akkor viszont jöhet a felajánlás, miszerint szívesen lépek koalícióra, leginkább az egyéb nőegyletek jelentkezésére számítva. Közös munkánk talán meghozhatja gyümölcsét, ami köztudottan egészséges táplálkozásra vall.
Felvállalom akármelyik tisztséget, kivéve a tárca nélkülit, ami persze nem szégyen, de igen kellemetlen. Marketingstratégiám célba ért. Legalábbis ezt látszik igazolni a visszajelzés. Bízva abban, hogy a jövőben vállvetve, arc az archoz, kéz a kézben, egyéb testrészekről nem beszélve, együtt küzdhetünk egy szebb világért, esetleg anyagi jólétre törekedve. Állok itt egyenesen, gerincesen, mint önjelölt képviselő, és most már felveszem az ingemet, mert más, hűvös szelek jönnek.

Érdemes mindig visszatérni eredeti gondolatainkhoz, mert az utat mutathat nekünk. Bebizonyítja, hogy nem minden út vezet Rómába. Ha forgolódunk, más Olasz városok látótérbe kerülhetnek, ha csak rövid időre is.
A menetek hosszúságáról, mint szakember sokat írhatnék, de előbb el kell dönteni, hogy metrikus-e, avagy col? És vigyázat! Nem összekeverendő a cool-lal, ami ugyebár mást jelent, de akár ugyanaz sem lehet.

Végül, hobby szakácsként be kell vallanom. A sütéshez nem értek, ezért nem véletlen, hogy hajnali gondolataimat összekeverik egyéb sületlenségekkel, de bármit megfőzök, ha elég időt hagynak rá. A négy év erre nagyon ideális időintervallum. Az ember már csak ilyen. Vannak fizikai és szellemi igényei, amit akkor, és ott él ki, ahol tud, vagy ahol rátörnek. Vannak azonban olyan helyek, ahol nem illik rátörni. A másikra az ajtót, vagy bármi mást.

Kísérteties világunkban nem csoda hát, ha annyi minden ér bennünket. Ilyenkor nagy segítség egy működő zseblámpa, és talán még a megázástól is megvédhet bennünket.

Skizofrén hajnal

- Nem tudom, hogyan akarsz rendelkezni a szabadsággal, amikor az egy szobor a New York-i kikötőben. Átgondoltad te ezt rendesen? És ha „át” mondtál, mondjál „bét” is. A globális melegedés teljesen egyértelmű. Nem értem, hogy miért nem érted. Ott az a rengeteg nőstény krokodil és jön a büszkeség napja. Egy értelmű, és akinek egy értelme van annak egy ügye is van. Az együgyű! Befejezem, mert jön az ápolóm.

- Bétis. Korábban szerettem volna válaszolni, de már késő. Este van, és én ilyenkor kapom a következő „szurit”, ami nem egyenlő a Cruise házaspár gyermekével. Majd, ha elmúlik a hatás, akkor esetleg megbeszélhetjük ezt a szabadság dolgot. Nekem elég nehéz azt elképzelni, mivel rácsok vannak az ablakon. Azonban az emberi elme találékony. Már akinek van. Én viszont nem találom, tehát nem vagyok találékony sem. Jó neked, ha van ápolód. Nekem csak betegeim vannak, holott nem vagyok orvos. A zárakat pedig ne is említsd! Nyitom gondolataimat, mert jön az éjfél. Állítólag jó, ha nyitottak vagyunk mindenre.

- Az ápolómat sajnos leápoltam. Ott volt mögöttem. Mögöttem röggelire. Lassan gondolnom kell az ebédre is. Mostanában sokat gondolok az ebédre. Mindig azt gondolom, hogy majd lesz. Tévedni emberi dolog, ezt már megmondta a sün is annak idején. Na, cammogok bogyózni. Vagyis, először bogyózok, hogy bogyózni tudjak. Sokat dióztam ezen, miközben mogyoróztak, de ezt te majd kiszotyizod. Ha vannak rácsok, akkor vigyázz, nehogy korlátolt légy ... a levesben.

- Ezek szerint az ápolód nem ápolatlan, és ez manapság nagy előny. Az ebéd nem lehet azonos a kutya vacsorájával. (Főleg, ha a leves csirkenyakból készült.) Kiváltképp azért nem, mert nehéz a négylábútól elvenni. Viszont nagy a baj a világban, ha már a sünök is tévednek, nem csak az emberek. Pedig állítólag a sünök nagyon óvatos állatkák, és ez nem csak a szaporodási szokásaiknál mutatható ki. Korlátoltságom mértékének csak a korlátaim állíthatnak korlátokat. Esetleg szabhatnak határokat, de én nem értek a ruhakészítéshez. Nekem hiába mondják, hogy "Na, erre varrj gombot!" Olyankor megpróbálok értelmes arcot vágni, (mint például a fotóimon is) eleresztek egy félmosolyt, mint aki mindent ért, és tovább hámozom a léggömböt. (Jövő héten lehet, hogy kártyavárat építek.) Köszönöm szépen kitartó, de álmos figyelmedet!

- A félmosoly eleresztésével társaságban jobb vigyázni, hátha nem akceptálják. Hiába szoktam kacsintgatni a mellettem állóra, mert jellegzetes a félmosolyom. Ilyenkor molytalanítás jogcímen ki akol bólintanak. Ó igen! A régi szép idők, mikor még csirkenyakat ettünk vasárnaponként. A kutya menedékjogot kért a négy talp alapítványnál, mert nem volt hajlandó rászokni a vegetáriánus étrendre, (fú, fa, virág) pedig vettem neki vegetát is. Csináltam egy kis paprikás krumplit becsinált módon. A krumplit meg a paprikát a kertben szedtem. A szomszéd kertben. Közben majd becsináltam. Könnyű felszedni, bár fagyott a homok, de nem a pincében. Úgy láttam, ha ez így megy tovább, holnap zöldség leves lesz. (Nem nyomtam vissza lakatot a zárra.) Sose lehet tudni, hátha éhes leszek és megkívánom a répát vagy a retket, bár retkem van. Nem sikerült lemosnom, pedig a tisztaságtól fél az egészség-ügy. A szomszéd szívesen lát. Mindig mondja, hogy szívesen látná, éppen mit csinálok. Jól tart. Szemmel … akar tartani. Kedves, mert amióta nekem nincs kutyám, ő vett négy dobermannt. Sokat játszunk. Fogócskát. Eddig mindig én nyertem. Majd olvasod az újságban, ha egyszer esetleg nem. A „kis szervkereskedő” rovatban keresd. Medvetalpat most is árulok, de senki nem veszi.

- A szervkereskedelem nagyon jól jövedelmez, bár nem mindegy, melyik oldalon állunk a bizniszben. Van egy vegetáriánus versike, mely szerint a telihold fényénél szedett répa, retek, mogyoró nagyon egészséges, mert attól még a rigó is későn kelő lesz. Tudom, aki korán kell, az később már nem kívánatos személy. No, de senki sem tökéletes, csak igyekszik hasonlítani valakire. Ettől csak jobban elmélyülhet a barátságunk. A szervkereskedelemben is fontos a dizájn. Én előrelátó módon már készíttettem magamról egy amolyan "részletes" grafikát. Biológia könyvek illusztrációi nyomán lett színezve. Hasonló grafikákat lehetett látni régebbi hentesüzletek falán, de ott disznóról, meg szarvasmarháról szólt az ábra. Én más fajta állat vagyok. Szarvas nem, legalábbis, remélem. Indián barátomtól hallottam, hogy a medvetalp ínyenc csemege. Ne csodáld, ha nem tudod eladni. Hol találsz ma már ínyencet? Sajnos, a szúnyogos időjárás jelentésedet nem fogtam fel, mert ahhoz kétszer kell leesni a fáról, és minimum fejre, én pedig örülök, hogy egyelőre sikerült visszamásznom. Ma amúgy is ötször estem le, és abból csak egyszer sikerült talpra, viszont senki nem mondhatja rólam, hogy fejjel megyek a falnak. Először mindig az orrom ütöm be, de mi közöm mások ügyeihez?

- Engem már régen elválasztottak. Nem is szeretem a tejet, csak a csomagolását. Azt hiszem, egyébként a tej sem szeret engem. Legalább is, nem adta jelét. Szép napot! Nem írhatom neked, hogy olyan szép napot, mint te vagy esetleg én, mert félreértenéd. Az én fényképemet mindig törli az önéletrajból a program, mert azt hiszi, vírus. A kapcsolatunk zátonyra futna. Gondolkozz el ezen. Egy hajó, ami fut! Milyen ökörség.

- Nos, itt az első ellentét közöttünk. Téged elválasztottak, engem pedig le. Nehéz volt, de ki mondta, hogy az élet könnyű? Legfeljebb a tollfosztó mondhatta. Pedig egy kiló toll, meg egy kiló vas ugyanakkora súllyal rendelkezik, mégsem mindegy, hogy melyik esik két méterről a lábunkra. Abban egyetértek, hogy mindketten szépek vagyunk, csak nem mindenkinek. Nekem például én nagyon tetszem, és lehet, hogy ezzel te sem vagy másként. Mármint, hogy tetszel magadnak. Kötelező, hiszen egész életünkben össze vagyunk zárva magunkkal. Hermetikusan. Már megint a korlátoknál tartunk, vagy azok a rácsok? Sosem szerettem a kockás füzeteket, mert azokban a matematika alapjait fedeztem fel. Vagy nem. Mindig kegyelem kettessel mentem át, ezért ne utálj meg, ha nem értem a hajót, meg a futást.

- Honnan indultunk? Vagyis, honnan jöttünk indulatba? Persze, a tükörtojástól. No, azt én sem szeretném, ha tojás lenne a tükrömön, vagy tükörből lenne a tojásom. A magyar műszaki értelmiségi előtt két út a van. Az egyik az alkoholizmus. A másik teljesen járhatatlan. Találtam egy csomó gyertyát, majd azok mellett Internetezek. A gyertyák egy karácsonyi képeslapon vannak, de szépen világítanak. Sose fogynak el. Emlékszem, tíz éve is égtek. Van úgy, hogy kapok képeslapot karácsonyra. Mondjuk, ez volt az utolsó, amit kaptam. Ezt sem nekem címezték, de ide dobta be a postás. Beletekert egy követ, hogy jobban eltalálja az ablakomat. Mindig kiengedem a kutyát, ha jön, mert az ebnek is kell a sportolás. Kerékpárral a postás verhetetlen. Esőkabátban verhető. Megyek és megnézem, van e valami reggelire. A szomszéd ilyenkor szokta szellőztetni a spájzot. Csak fémdobozos dolgokat tudok enni. Nem egészségügyi okból, hanem mert azt fogja a mágnes, amit a dióverő póznára kötöttem. Holnap remélem, hurokra akad egy kis méz is. A padlásról horgászok. A dobermannok pedig bekaphatják. Amit elejtek.

- Minden embert meg lehet ítélni azáltal, hogy mitől jön indulatba, de nem biztos, hogy azt is megmutatja, honnan indult el. Szívesen lennék a szomszédban dobermann, bár akik hisznek a reinkarnációban, azt tartják, kétszer ugyanaz nem lehet az ember. Most már időszerű lesz, ha teljesen felébredek, mert félálomban csak fél életet élhet az ember.

Sportszelet

Mielőtt elkezdenék felébredni, előtte szükségem lesz egy dupla feketére. Na, nem négerekre! A meccs, amit este néztem, jó volt. Abban több fekete volt, nemhogy dupla. Szinte csak fekete volt, holott nem brazilok játszottak.

A kosárlabdában már minden más színt kiszorítottak. Mégis vittek bele színt. Hurrá! Megvan a megoldás! Talán a futballnál is beválik. Kis hazánkban ezért nincs ma foci. Színesíteni kell. Nem értem, minek idegeskednek?
Én nem idegeskedem, itt a tévé előtt. Ugyanis az ellenfélnek szurkolok, ami ugyebár azt jelenti, hogy azt a kaput akarja bevenni, amelyik nem az övé. Tehát az ellenfélé. Akkor én az ellenfélnek szurkoltam? Ha nem…Hanem?

Mégsem volt olyan jó az a meccs! Ezen az a tény sem javít semmit, hogy már idáig ér a rendetlenül szétdobált sörösüvegek állott bűze. Viszont most legalább más ébresztget. Nem a telefon, és nem valami kemény testrész. Mégis zsibbadt vagyok még. Egyelőre.
Legközelebb magasabbra kell tennem a lábam. Például az asztal tetejére. Alacsonyan tartva ugyanis szerencsétlenséget hoz. Például tartós, kellemetlen illatok, stb.

Micsoda fejetlenség! Ekkora fejetlenség nem létezhetett egyetlen király idejében sem! Mert ugye, tudva levő, hogy amikor ott álltak észosztáskor, hosszú tömött sorban mindenféle királyok az asztal előtt, ami persze kerek vala, Arthur jóvoltából, nem rendelkezhettek ama nemes testrész nélkül. Mivel, ha nem lévén tok, nem adni nekik ész sem. Ezt már a vészbanyák is megjósolták, amit Hobó druida megénekelt. Ez előtt pedig fejet kell hajtani. Persze nem nagyon, mert akkor leesik. A fene ennek az állandó vagdalkozásnak!

Azt hiszem, hogy tinta nem csak a tintatartóban volt, mikor ezen dolgokat lejegyezték az akkori krónikások. Vagy krónikusok. A nagy kérdés viszont, hogy alszom-e még, vagy a tévé előtt ülök, és a képernyőt bámulom? Azt hiszem, nincs különbség, így nem kell csodálkozni azon, ha az ember mosogató lovat lát. Esetleg balettozó elefántot. És azon sem, ha száz majom akar leülni arra az egyetlen székre, ami a szobában található. Így elég zajos, és mozgalmas a hangulat. Továbbá nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egér nem is szereti annyira a sajtot. Csak valaki kitalálta, ezért kénytelen azzal beérni, pedig a macska ezt jobban tudja, nemhogy egy kutya.

Hát igen! Mivel nem szabad ezzel a szóval mondatot kezdeni, ezért ennek a gondolatsornak az eleje, tulajdonképpen a vége. A vége természetesen a közepe lesz. Így egyértelmű, hogy a közepe pedig az eleje kell, legyen.
Aki idáig tudta követni, az nagyon józan gondolkodású, de legalábbis fel van ébredve. Ezek után biztosan megállapíthatom, hogy mindent ért, vagy pedig irodalomkritikus.
Micsoda alapvető igazság! Mekkora filozófiai mélység! Le kellett érte menni a hídról, vagy hídba, ami egyébként is köztudottan ma a legdivatosabb udvarlási forma. Magával ragadó! Buknak erre a nők! Szintén az említett mélységekbe. Most már fel kell, hogy ébredjek valahogy, mert még félreértik egyesek. Én pedig a kettesekkel már húsz éve nem kezdek.

Szerencsenap

Az ember, ha alvásra adja a fejét, ébredéskor bizony gyakran jár úgy, hogy érleli a dolgokat. Halogatja ahelyett, hogy gyorsan leírná gondolatait. Csak akkor jut eszébe, hogy elrakott télire néhány papírlapnyi szösszenetet, amikor gyanús szagok kezdenek terjengeni a föld felett úgy 182 centiméterre.

Elviselhetőbb az irodalmi közlekedés, ha néha fejet hajt az ember bizonyos nagyságok előtt. Ilyenkor az orr lejjebb kerül, de lehorgasztott orral nem művész a művész. A múzsa pedig köztudottan homlokegyenest jön. Nekünk. Vagy ránk.

Jön. Ha ezt a szót háromszor írjuk le egymás után, akkor egy mozielőzetes hangulatát kelthetjük vele, ami néha képviselhet némi irodalmi értéket. Most már csak azt kell eldöntenem, hogy ebből az eszmefuttatásból hogyan keveredjek ki? Illetve az időközben rám tekeredett takaróból. Már ha akarok.
Mindenesetre elrágódnék egy darabig rajta, ha volna mivel. S ha volna mit. Most egy barát füle jól jönne, de hol talál ma ilyet az ember ebben az ellenséges világban, ahol még a múzsák is aknavetővel járnak, és a homlokot is szívesebben érintik baseballütővel!

Igyekeztem nem eltérni a tárgytól, ami a reggeli felébredést jelenti. Elalvásomból világosan kitűnik, milyen csábítható, az emberi lélek, s hogy maga az ember akár egy túrógombócért is ölni képes. Nemhogy egy barát füléért! Továbbá egyéb szerény cselekedeteket hajthat végre. Főleg, hogy ennek a szóban forgó barátnak nemcsak új barátnője, hanem új állása is van.
Nem tudom, milyen helyzet állt volna elő, amikor mindezt kajánul elküldte, közölte velem virtuálisan, ha mondjuk a monitor 21 colos lett volna, nem 17, és minden más ehhez igazodik nagyságrendben. Nem utolsó sorban a hölgy említett testrésze is, mely kis képernyőn sem volt elhanyagolható. Betölti a periférikus látómezőt. Mind a 21 collal.

Ez már azért túlzás! Csak szerencse napról volt szó, és nem napokról. Azóta pedig már többen is gratuláltak neki. Jellemző. Új munkahelyhez gratulálni! A régihez nem kell? Könnyebb újat szerezni, mint a régit megtartani, és ez kapcsolatokban is így van. Persze tudom, és a közmondás is azt mondja, hogy új seprő is veszíthet a szőréből, de egyébként nem értem. Mi köze van ehhez egy takarító eszköznek? Mert ugyebár az új, mindenben jobb, mint a régi, és amikor söprünk az újjal az már bizony nem a régi.

Nem irigykedésből gondolom mindezt barátom, hiszen én speciel utálok takarítani, tehát csak nyugodtan sepregess azzal az új cirokkal, míg én itt szenvedek ezzel a régi, elkopott, darabjaira hulló, felingerelt fogkefére hasonlító, akármivel. Akármivel könnyebb lenne a takarítás, mint ezzel. De Te ne sajnálj! Csak örülj az újnak. Én nem vagyok irigy. A mások öröme számomra...szóval, nincs esetleg ott nálatok még egy megüresedett állás?

Takarók mérete

Addig nyújtózkodj, amíg … és ez így hajnaltájt nem is olyan egyszerű művelet, lévén, hogy az az átkozott méteráru önálló életet él egész éjjel. Rövidáru. Akkor csak nagyon röviden. Először is, szinte a világ összes nyelvét ismerem, hallom, és felismerem. Beszélni? Ugyan már! Hajnalban?

A beszéd, a magvas gondolatok gyilkosa. Csonthéjas. Mégis mindkettőt le lehet írni. Én állítom, hogy láttam, amint a jelző határozottan leszúrja az alanyt egy tárggyal. De ez már irodalmi gyilkosság. Elkövetőit irodalmároknak is nevezik. Hasonlatosak a kalmárokhoz, akik viszont a matematikában követnek el ilyen vétségeket. Vagyis, szintén zenészek. Innen származhat a zavar az erőben, ami merőben különbözik egy stabil állapottól.
A zavar ugyanis ennek az ellenkező érzete, és a tudomány mai állása szerint még nincs megfejtve, melyik érzékszervünk is felelős ezért. A pólusok persze felcserélődhetnek és akkor az ellenkező lesz a nem ellenkező, és aki eddig ellenkezett, az ezután már nem fog. Eddig a tudomány és most jöjjön a fikció, ami ebből következve nem stabil, nem alapos, nincs bizonyítva, tehát ez a kettesszámú zavar.

Mivel elég alapos, lényegre törő embernek ismernek, itt és most igazolom azt a tételt, hogy domboldalon felállított sátorban nem lehet. Szokásomtól eltérően, most megpróbálok nem visszaaludni. A székelyeknél pedig még egyszer sem fordultam meg. Este meg pláne nem, így nem tapasztalhattam az ordító havasok, és hideg farkasok vendégmarasztaló érzetét, sem a környéken barangoló székelyek és az ott lakó medvék vendégszeretetét.

De mit nekünk Bartók, és mit nekünk rövid, ám annál pihentetőbb alvás, amikor hazánkról van szó, és önhibájukon kívül külföldre rekedt magyarjainkról, és az ordítástól a szintén rekedt, hideg havasi lejtőkről, emelkedőkről, és szakadékokról, ahol elvétve ugyan, de találkozhatunk málnát kereső bundás barátokkal, (fázós kirándulók) nem összetévesztendők a helyi medvékkel, de hol is tartottam?

Ja, igen! Tíz könnyű ruhadarab, és nem három rózsaszín hálóing, ami egy erdélyi utazáshoz kell, de azért vegyünk egy bélelt allegrettót is, mert az kell este a székelyeknél.

Tizenhárom

Felébredtem így hajnaltájt, de odakinn még sötét van. Nem csoda, ha frászt kaptam, amikor megrohantak … a gondolatok. A gondolat, mint ismeretes, önmagában megállja a helyét, ezért nem kell bizonyítani sem azt, hogy létezik, sem pedig azt, hogy köze lenne bármiféle kakaós csigához, mert mire az ember úgy, ahogy eljut a reggeliző asztalig, addigra egyrészt megmerevedik, másrészt pedig egészen barna lesz, mint mondjuk a ... és még hozhatnék egyéb példákat, de nem tudok.

A hajnali gondolatok frissessége éppen elég alátámasztásul szolgál ahhoz, hogy a túlterhelt idegrendszer ne kerüljön közelebbi kontaktusba az úgynevezett anyafölddel. Máris eljutottunk a legfontosabb és egyben legalapvetőbb kérdésünkhöz, ami történetesen … hány óra van?

Most persze, elkezdhetném összeszámolni az időmérő eszközöket a lakásban, ha nem pilledtem volna vissza. Sajnos, azonban ez történt. Szemem résnyire nyitva maradt ugyan, de azzal csak azt értem el, hogy bebizonyítottam magamnak, a Hold néz be rám egy vajas kifli képében. Akkor ezentúl majd szem előtt kell tartanom, hogy azt mondjam magamnak, szállj le a Holdra! Azt hiszem, ezzel most sínen vagyok, illetve én nem, de szintén kötött pályás. Mert például, hiába akarok a piros 13-assal Párizsba utazni, ha nem lehet.

Az ókori bölcsek a tizenhármas számtól óvtak mindenkit. Így hát, jobb volna a 14-es, ami eggyel több, mint a 13, de kevesebb a 15-nél. Persze lehet, hogy mire ezt végig gondolom, a matematikusok már más véleményen lesznek.

Az ember annyi mindent megtesz kedvenc kiflije kedvéért, ami tulajdonképpen csak szimbólum, de sosem voltam jó ének-zenéből, és ezt a hangszert nem ismerem. Szimbolika? Mintha már hallottam volna valahol.


Meglehetősen nehéz felébredni, ha az ember ennyire mélyen visszaalszik. Annyit viszont a csukott szememen keresztül is látok, hogy egy leopárdmintás éjjeli lámpa van a sarokban, amelyik remegve világít, de nem a párducmintától remeg, hanem mert laza a foglalata.

Közben valaki megpróbált ébresztgetni, mert hozzám vágott egy egész öklöt. Megértem, hogy miért előnyös nyitott szemmel közlekedni, legfőképpen a lakásban, de arról végképp nincs fogalmam, hogy mit keres a zoknis fiókban a darált kávé?

Tudományos elalvás

Ütemes órazajra másztam ki álmomból, persze csak a félálom állapotáig. Szokásom szerint. Az ütem a zene alapja. A zene alapja pedig tiszta matematika. Szerencse, hogy éppen a matematika az erősségem, ugyanis a szakmámba vág. De nem elég mélyen.

Lássuk csak. Csukott szemmel ez nem is olyan könnyű feladat. A mély alvás kiszámítása egyszerű. Mi is a képlete? Az ágy hosszának négyzetgyökét, meg kell szorozni az emeletek számával. Hozzá kell adni a pincék össztömegének relatív értékét. A kapott számot el kell osztani a horkolások számával. Így jön ki a szükséges mélység az alváshoz. Milliméterben? Na, jó! Mi a mély alvás mértékegysége? Kilógrammperszekundum? Vagy négyzetméterperóra? Jaj. Az óra. Megint levertem az éjjeli szekrényről. Egy szekundum alatt. Megvan. A mértékegység. Ívperköbgyökér. Ez az!

Egy tudományos kutatást kell elvégeznem az MTA számára. Szeretnék tudni, hogy milyen hatással van a jegesmedvékre és a fókákra a doromb hangja. Csak most nem értem, ezt miért tőlem? Bajban vagyok, mert nincs macskám. Doromboljak én? Ilyen korán reggel?

Igaza volt édesanyámnak. Teli gyomorral ne nézzek televíziót, mert utána rosszakat fogok álmodni. Ha viszont éhesen ülök le elé, akkor hány ingerem lesz? Arra, hogy belevágjam a készülékbe a baltát? Legalább öt. Ennyi reklám van egy film közben. Rövidfilm közben. Ötször nem is kell kimennem. Esetleg, ha sört ittam a vacsorához. Akkor is csak háromszor. Azért néha filmrészleteket is adhatnának a reklámok közben.

Szeretem a reklámokat. Jó hangosak. Hallom a mosdóban is. Még a csobogás sem nyomja el. Olyankor megjavul a tévé hangszórója. Szeretem a reklámokat. Csak a legtöbbje a nőknek szól. Pedig állítólag egyenjogúság van.
Tapasztalt barátnőimtől tudom, egy női táska alapból legalább tíz kiló, és minden van benne, ami szükséges. Vész esetén még egy házi barát is található benne. Nem összekeverendő a magánpappal.

Egy valamire való retikül egyben önvédelmi fegyver is. Tapasztalat. Ezt mondom én. Tapasz alatt. Elsősegélynyújtásból kitüntetést kaptam. Hawaii-n nyaraltam, amikor a fél étterem egyszerre nyelt félre. Csoportterápiás kezeléssel mind megmenekült a megfulladástól. Körbe állva egymás hátát ütögették. Kitört a verekedés, de gyorsan felmosták. Házimunkát csak végszükség esetén vállalok, és azt is felárral. Legalábbis a túlzsúfolt gyógyszertárakat illetően. Ez a telepatikus gondolkodás. Vagy az a jóllakott gyógyszerész?

Hawaii-n nincsenek bennszülöttek. Mindenki betelepült. Vagy vendéglátós, vagy vendég. Tudom, mert hawaii bennszülött vagyok.
Mit vacsoráztam, hogy ilyenek jutnak az eszembe? Azt hiszem, gombapörkölt volt. A mérges gombák többfélék. Azok jobb ízűek is, mint az ehető gombák. Egy részüknek fogyasztás után szinte azonnal erős hatásuk van. Rendszerint hamar el is múlnak. A nagyon veszélyesek egy-két napig nem fejtik ki hatásukat. Például nagybátyám is evett a veszélyesebbekből. Sokáig semmi. Két nap múlva azonban, sajnos … Elütötte egy autó.

Nem örököltem tőle. Csak egy kis földet. Virágcserépnyit. Virág nincs benne. Arra sajnos már nem tellett, de ha eladom a földet, akkor vehetek rajta virágot. Mi legyen? Nem tudom megoldani. Erre nincs képletem. A matematika itt tehetetlen. Mint én az ágyon. Párom is mondja néha, hogy tehetetlen alak. Vagy lehetetlen? Lehetetlen. De lehet.

Ülőmunka

Most hiába az ébresztő jelzés. Fáradt vagyok. Azért az embernek fáradtan is lehet gondolata. Félálomban, felülve. Szerintem, ülve is lehet aludni. Nem olyan gondolat ez, mint mondjuk egy előadás, ahol a hallgató állva kénytelen hozzászólni. Egyébként az előadó nem látná őt. Nem lenne úgy közvetlen a kommunikáció. Hátrányban volna az előadó a hozzászólóval ellentétben, aki így akár zord kritikát is gyakorolhatna, mivel nem fedi fel kilétét. Függőben maradna a személye, mint az a bizonyos kert is, amelyikre rámisz a Sam. Most ezt nem tudom, hogy jött ide? Megvan. Szem. Megint lecsukódott, pedig világosan érzem, hogy ébren vagyok, és tisztán gondolkodom.

Például az imént valami kert körül járt a gondolatom. Azt művelni kell. Öreg bölcsektől tudom, hogy még a kapanyél is elsülhet. Akkor is, ha éppen nincsen megtöltve, de akkor viszont nem értem, mitől? Bár előfordulhat, hogy annak a fadarabnak megárthat a szüntelen fogdosás…marokra. Akkor viszont még sincs fából. Ez azonban most nem tartozik szorosan a témához, ami persze nem jelenti azt, hogy nem értem a saját gondolataimat. Éppen csak távol áll tőlem ez a rokon szakma, ami hasonlóan vértelen, de nem izzasztó, ám igen fárasztó, ha állva...Egyszóval, nem kimondottan ülőmunka.

Hasonlattal élnék gondolataimat illetően, ami tudvalevő, hogy egészen rövid, már-már kurta, lényegre törő, és természetesen építő jellegű, bár semmi közöm sincs ehhez az iparághoz sem, mivel nem vagyok kőműves. Bár sokszor előfordult, hogy falaztam, de romba dőltek terveim. Hiába na, a szaktudásom hiánya éreztette hatását a dolgaimban, ami természetesen megbosszulta önmagát. Teljesen felébredtem. Gondolataim világosak. Természetes módon érzem, hogy játszi könnyedséggel, lazán fel tudok kelni.

Eléggé furcsa nyelv jár a fejemben. Szerintem, ez egy holt nyelv. Holt biztos, hogy senki sem beszéli, és ma már nem érti. Tenger is van ilyen névvel. Lehet azért holt, mert nincsenek benne halak. Azonban léteznek repülőhalak. Bebizonyított tudományos tétel, hogy e halak is szívesen adóznak erosz oltárán. Akkor viszont lehet pecázni a hegytetőről, vagy helikopterről.

Nem vagyok feledékeny! Tudom, hogy fel kell kelnem, és emlékszem is rá. Már készülődöm. Mindjárt elkészülök, ahogy a múltkor, amikor szintén gondoltam néhány hasonlatra közben. Most sem felejtettem el! Ha még nem mondtam volna. Nem vagyok feledékeny! Nem lehet engem feledékenységgel vádolni! Most is tisztán emlékszem, tehát nem felejtettem el.

Mire is akartam gondolni? Ja igen! Hasonlat. Az embererdőben is ritkán találni embert, miért lenne ez másként a fák esetében?
Na ugye!

Varázsműszak

Zörgésre riadtam. Hajnal van. Mellettem nem. Csak nem most cucálják a kéményt? Éjszakai műszak. Ma már minden szakmában van három műszak. Valahol azt olvastam, a kialvatlanság is növeli a rákos megbetegedések esélyét. Szegény rákok.

Kérem szépen, a mai modern világban már jól fel vannak szerelve a kéményseprők. Rák ellen is. És nem ijednek meg a koromtól. Mondjuk, még nem vagyok nagyon öreg. A cuca azonban a múlté. Csak megemlítettem. Veszélyes, mert két kézzel kellett használni. Ilyenkor már csúszósak a háztetők. No, és azok a fránya macskák …

Állati karácsonyunk lesz. Mindenki állatot vesz majd ajándékba a másiknak. A gyerekeknek is. Létszám. Egy darab dobermann a ház őrzésére. Három törpe angóra nyuszi. Kettő sziámi macska. Egy papagáj pár. Öt fehér tengerimalac. Tizenhét darab aranyhal. Könnyen el lehet majd tartani őket. Szépen összeállított tápláléklánc. A végén csak a házőrző marad. Bár a szomszédban kínaiak laknak.

Mikor ívnak vajon az aranyhalak? Gondolom, amikor jólesik nekik. Pontosabban, közvetlenül előtte szoktak, miután befejezték. A dupla oldaluszonnyal rendelkező aranyhalacskák tudnak kívánságot teljesíteni. A többi egyed csak egyszerűen aranyos.

Varázslények azonban nincsenek. Pálcát török felettük. Varázspálcát. Megragadom az alkalmat és ismertetem a varázspálca három fő részét. Fej, tor, és potroh. Bocsánat, ez nem az. Ez a csodabogár.
Tehát pálca. A bal felén van a bal levegő, jobb felén a jobb levegő. A kettő között helyezkedik el a pálca. A levegőket veszélyes összekeverni. Akkor a pálca visszafelé sül el, illetve a varázslatnak más, káros hatásai lehetnek A káros-anyag kibocsátás ellen kell a zöldkártya. Nem ártana, ha már a gyalogosoknak is lenne olyan. Gyalogosan is lehet káros anyagot kibocsátani. Többször láttam már olyat. Mondjuk, közben nem gyalogolt.

A járművek is akkor veszélyesek, amikor állnak. Nem lehet tudni, mikor indulnak el. Naná, hogy akkor, amikor a gyalogos is. Egyszerre kapnak zöldet, de az nem kártya. Nem egyenlők az esélyek. Pedig erre is van miniszter. Meg arra is. Jobbra, balra. Vannak kresz-táblák, amelyek tiltják a kanyarodást. Valamelyik irányba. Ez rendben van. Ne forgolódjon annyit az ember. Mint én itt az ágyban. Pedig szép álmom … volt. Csak lelóg a kezem. Földig ér. Sűrűn kell tisztítanom a körmöm alatt.

Mennyi lehet az idő? Mindegy, nemsokára azt is felemelik. Addig még álmodok ezt, azt. Szeretek visszaaludni. Jobb, mint a rendes alvás. Akkor az ember nem is emlékezne az álmaira. Ezt ismeretterjesztő műsorból tudom. Elalvás előtt is azt néztem. Tegnap például a régi görög kultúra volt a téma. Közben elaludhattam, mert hirdetést hallottam valahonnan egészen távolról.

”Egészséges gyereket szeretne? Taigetosz magánklinika.”

Arra riadtam fel, hogy a kedvenc plüssmackómat lógatom kifelé az ablakon. Bizonyára jobb levegőre vágyott. Most itt vagyok az ágyban, és kezdek teljesen felébredni. Sosem volt semmilyen plüssállatom. De akkor mit dobtam ki este az ablakon?

Világok arca

Mindig tudtam, hogy nehéz és küzdelmes gyermekkora volt annak, aki fel akar ébredni, méghozzá korán. Erre nemcsak születni kell, hanem megfelelő neveltetéssel el kell érni, meg kell érni a feladatra. Szóval, érettnek kell lenni, mint ama bizonyos szilvának, amelyből lekvár készül (és sajnos nem pálinka).

Az ébresztő korábban jelzett, mint kellett volna, ezért gondolatban visszaröppenhettem gyermekkoromba. Szinte filmként pergett le előttem a múltam (rövidfilmként). Sok hasonlóságot véltem felfedezni az én gyermekkorom, és a mai médiasztárok gyermekkora között. Csupán kis eltéréseket találtam. Például, hogy én reggel születtem, mosókonyha volt a gyerekszobám, de legalább nekem is volt. A kamrában pedig szilvalekvár állt … volna, ha lett volna kamránk. Esetleg szilvalekvár.

Apám nem a szemöldökét vonta fel, vagy húzta fel, ha valamit nem értett, hanem a szomszédot. De nem szó szerint, hanem idegileg, így nem kellett éveket ülnie sehol. Egyébként is állómunkát végzett, azt is csak csütörtökönként, de sohasem mondott csütörtököt. Különben is, ha hétfő, akkor Belgium. Azt hiszem.

Bizonytalan lettem. Ez biztos! Talán majd legközelebb, esetleg legtávolabb. Minél távolabb a világ zajától, amíg valaki meg nem változtatja … a zajokat. Mert én hiszem, hogy a világot nem lehet, talán csak a benne élő embereket. Az viszont állítólag unalmas, ezt már tudjuk a történelemből. Ha igaz.

Én például, nem tudom, mert abból buktam érettségin. Azért nekem is megvan az a kemény fedeles papír. Háromhavi kemény munka az árokásóknál, igazán jól fizető állás, de már megint elaludtam. Elkanyarodtam a témától, ami viszont nem csoda, mert ha jön a kanyar, el kell dönteni, merre? Balra? Jobbra?

Jobbra-balra forog az ember ebben a zűrös világban, ezért megjegyzem, jól jönne a megváltás. Később. Most még csak öt percet kérek. Az öt perc rövid idő, persze attól függ kinek? Nézőpont kérdése. A párom szerint rövid, nekem éppen elég. A népszerűséghez viszont szintén elég. Naponta a megfelelő csatornán. És persze nem a Panama csatornán, mert az botrányos lenne.

A népszerűség nagy felelősséggel, rajongókkal, és alattvalókkal jár. Rajongó? Alattvaló? Lehet, hogy csak sorstársak. Esetleg társak, sorsok nélkül, de lehet, hogy sorsok, társak nélkül? Na tessék, így jár az, aki nem ismeri az olasz slágereket, és véletlenül, félálomban mellé nyúlva, Ramazottit tesz be a lejátszóba Anastacia helyett. Nem csoda, ha összekeveredik … a két sztár. Vigyázzunk! Világokat keverhetünk össze, illetve meg!

Érdekes információ számomra, hogy több világ is van, s hogy azok átjárhatók. Akkor nem értem, hogyan létezhetnek világtalanok? Ha mindenkinek jut egy kis saját világ, s ha azokon átjárhatunk egymáshoz, akkor hozzám miért nem jár át … mondjuk Naomi Campbell … a saját világával együtt?
Rejtély!

Szomorúan fordulok a másik oldalamra, s továbbra is várom a megváltást, mert bezzeg a Világok Harcát már felújították, de a megváltó … újabb kétezer évet késik! De lehet, hogy igen!

Zöld bombák robbannak

Most hiába akar ébreszteni az óra! Nem ébredhetek fel! Fontos dolgokról álmodom!
Álmomban őserdőt látok. Benne ősembert. Csak a gépeket nem értem. Hogyan kerültek oda? Hiszen itt minden zöld. Én is. Pedig érett vagyok. Legalábbis, van érettségim. Kék bőrkötésben.

Este itt volt nálam vendégségben egy hajdani katonatársam. Zöld ingben. Valamikor határőrök voltunk. Zöld ruhások. Sokat cigiztünk, de nem attól voltunk zöldek.
Közben a szemem sarkából látom, a gépek vonszolják éppen a fatörzseket. Húzzák a köteleket. Pedig álomban tolni is lehetne. Eltolni.

Jönnek a természetvédők. Kezdődik az erdőirtás, bioüzemanyagért. Rengeteg növényt préselnek le, hogy legyen zöld olaj az autókba. Egy fehér ruhás leány önti bele mind egy nagy tartályba. Jól fizető munka. Csak azt nem értem, miért történik mindez az én előszobámban? Lehet, megint félálomban vagyok? Rossz szokás.

Az ember, ha tesz valamit, akkor tegye meg teljesen, ne csak félig! Ha már irtjuk az erdőt, akkor azt miért csak félig … ültetjük vissza? S mi lesz az embererdővel? A hírekben megadták erre a választ. Bombák robbannak a piacokon.
Ez kacsa.
Az emberek robbannak fel, látva az árakat. Sétáló bomba ma minden ember. Idehallom a ketyegést. Bármelyik percben.

Le kéne hűteni a kedélyeket. Oda kell menni, ahol hó van. Persze csak óvatosan, mert síelés közben sok a baleset. Kivéve a szűk helyeken, mint ahol most is állok éppen. Ha mégis megtörténik a baj, van felmosórongy. Rázni azonban nem szabad. A rongyot. Éppen elég sok megrázó élmény ér minket nap, mint nap.

Mondják az öregek, régen nem volt drága a tél. Szerintem a fele most is igaz. Most tél nincs. A többi stimmel. Legalább nem lesz tele a hócipőnk … hóval.

A világ megmentéséről álmodom éppen. Ezért nem baj, ha visszaalszom. Csak a főnökömnek kéne hihetően megfogalmazni, hogy ne nézzen hülyének, amiért én pusztán azért kések el a munkahelyemről, mert felvállaltam egy ekkora feladatot. Álmomban. Ha felébredek, akkor örülni fogok, ha magamat menthetem, nemhogy a világot.

Nyugtatom magam. Azt hiszem, túlnyugodtam. Még mindig nem sikerült felébrednem.