A hit

Amikor reggel kinyitom a szemem, és a szokásos falakat látom. Tudom, hogy munkába kell indulnom. Még keveredik bennem az álom és a valóság. Van kedvem elindulni? Ha van, akkor jó helyen dolgozom, mert ez azt jelenti, hogy számítanak a munkámra. Fontos vagyok. De amikor nem akarok kibújni a takaró alól, mire gondolok? Arra, hogy a főnök még csak most fordul a másik oldalára? Tudom-e, ő miről álmodik éppen? Én már semmiről … mert felébredtem.

A kávéfőző furcsán szörcsög, de azért teszi a dolgát. Akciós termék … mint én. Ha már nem teljesítek, nem lehet javítani. Nem érdemes. Ki kell cserélni. Többe kerülnék, mint egy új. Hiába na, új seprő nem hullajtja szőrét. Vagy valami hasonló.
Igyekszem kimászni az ágyból, mert ez így nem mehet tovább! Hinni kell valamiben, de miben? És minek? Valójában mi is a hit? Mit képzelünk el, amikor azt mondjuk, hiszünk Istenben? Talán arra gondolunk, hogy valami nagy, szakállas istenség majd jön, és megold mindent. Megváltja a világot, és megszabadít a kínjainktól. Akkor jó. Akkor még ráérek itt az ágyban kicsit. Nem kell kapkodni. Ő is hat nap alatt teremtett. A hetedik napon megpihent az úr. Most min mosolygok? Ja igen, ez legalább nem változott. Még ma is így van. Az urak megpihennek a hetedik napon.

Mi van ma? Vasárnap. Akkor meg miért kell munkába mennem? Túlóra. Hát persze! Kell az a megélhetéshez. Régebben luxus volt. Luxuscikkekért dolgoztam többet. De ha így megy tovább …

Ez így nem mehet tovább! Tessék felkelni! Elkésem. Na, csak mégy egy kicsit. Így is előbb beérek, mint a középvezető. Ez is milyen fura szó. Középen vezet. Persze érthető. A szélén nem kell vezetni. Ott már tudja az ember, mi történik, ha átlépi a vonalat. Túlmegy egy bizonyos határon. Középen viszont nincsenek útjelzők vagy kapaszkodók. Nincsenek határok.

Ez túl megy minden határon. Ébresztő! Nem szabad lazsálni, a kollégák már bent nyomják ezerrel. Most meg min röhögök itt félálomban? Persze, eszedbe jutott a vicc, Krisztus előtt ezerrel, mi? Már megint a vallásnál tartunk. Hívő vagyok egyáltalán? Nem is járok templomba. De azért hiszek én is valamiben. Például az öttalálatos lottóban. A hívők ott is hetente járulnak az urnák elé, és adakoznak rendesen. A semmiért adnak valamit.
A hit ilyen erős.
Csak én vagyok gyenge, mert még ezek után sem másztam ki az ágyból. Bár igazam van, nem én vagyok a fontos, csak amit elő tudok állítani. Valójában ki vagyok én? És mi a fontos a számomra az életben? Mi mutatja meg nekem, hogy jól gondolkodom?

Azt hiszem, tudom, ki a bolond. És ki a normális. Pedig az a nő mondta meg a frankót, ott a buszpályaudvaron. Mindenki azt mondta róla, bolond, mert hangosan beszélgetett magával.
Mondta, hogy amíg el nem intézik az ügyét, addig egy tapodtat sem mozdul onnan, s hogy akkor lehet, ki kell majd vágni egy fát.
Soha nem szállt fel egyetlen buszra sem, holott órákig várt valamire, vagy valakire. De azért elgondolkodtam, amikor télen megjelent egy gyerekszánkóval, amit maga után húzott, és kis koszorú volt a szánkón! Csak az nem tudta, aki nem akarta tudni, hogy mitől lett az a nő ilyen … amilyen.

Én mitől vagyok ilyen? Miért nem kelek fel? Tegyem a dolgom, mint a többiek, s nem lesz baj? Nem hát, mert már régen nagy a baj. Ezt már akkor is tudtam, amikor műszak közben egy koszos sarokban ettem meg a szendvicsemet, holott a csarnok végén ott állt a gyönyörű étkezde. Az EU szabvány megköveteli. Közben a főnökeim röhögtek egy másik cég menágerével, az üzleti ebédnél, és kipotyogott a fogaik közül a félig rágott hús a körettel együtt.

Amikor mégis sikerül lerúgnom a takarót és életem párja szomorúan néz rám, és azt mondja, „a hét végén is dolgozol?” én nem a degenerált reklámszöveget nyomom, hogy „a gyerekekért teszem” csak szelíden annyit szólok, „nekem már régóta nincs vasárnapom, de te kedves csak aludj még, és helyettem is álmodj”
S amikor búcsúcsókot adok neki, a legszívesebben visszavinném az ágyba, és … mert már régen nem volt benne részem …