Szerencsenap

Az ember, ha alvásra adja a fejét, ébredéskor bizony gyakran jár úgy, hogy érleli a dolgokat. Halogatja ahelyett, hogy gyorsan leírná gondolatait. Csak akkor jut eszébe, hogy elrakott télire néhány papírlapnyi szösszenetet, amikor gyanús szagok kezdenek terjengeni a föld felett úgy 182 centiméterre.

Elviselhetőbb az irodalmi közlekedés, ha néha fejet hajt az ember bizonyos nagyságok előtt. Ilyenkor az orr lejjebb kerül, de lehorgasztott orral nem művész a művész. A múzsa pedig köztudottan homlokegyenest jön. Nekünk. Vagy ránk.

Jön. Ha ezt a szót háromszor írjuk le egymás után, akkor egy mozielőzetes hangulatát kelthetjük vele, ami néha képviselhet némi irodalmi értéket. Most már csak azt kell eldöntenem, hogy ebből az eszmefuttatásból hogyan keveredjek ki? Illetve az időközben rám tekeredett takaróból. Már ha akarok.
Mindenesetre elrágódnék egy darabig rajta, ha volna mivel. S ha volna mit. Most egy barát füle jól jönne, de hol talál ma ilyet az ember ebben az ellenséges világban, ahol még a múzsák is aknavetővel járnak, és a homlokot is szívesebben érintik baseballütővel!

Igyekeztem nem eltérni a tárgytól, ami a reggeli felébredést jelenti. Elalvásomból világosan kitűnik, milyen csábítható, az emberi lélek, s hogy maga az ember akár egy túrógombócért is ölni képes. Nemhogy egy barát füléért! Továbbá egyéb szerény cselekedeteket hajthat végre. Főleg, hogy ennek a szóban forgó barátnak nemcsak új barátnője, hanem új állása is van.
Nem tudom, milyen helyzet állt volna elő, amikor mindezt kajánul elküldte, közölte velem virtuálisan, ha mondjuk a monitor 21 colos lett volna, nem 17, és minden más ehhez igazodik nagyságrendben. Nem utolsó sorban a hölgy említett testrésze is, mely kis képernyőn sem volt elhanyagolható. Betölti a periférikus látómezőt. Mind a 21 collal.

Ez már azért túlzás! Csak szerencse napról volt szó, és nem napokról. Azóta pedig már többen is gratuláltak neki. Jellemző. Új munkahelyhez gratulálni! A régihez nem kell? Könnyebb újat szerezni, mint a régit megtartani, és ez kapcsolatokban is így van. Persze tudom, és a közmondás is azt mondja, hogy új seprő is veszíthet a szőréből, de egyébként nem értem. Mi köze van ehhez egy takarító eszköznek? Mert ugyebár az új, mindenben jobb, mint a régi, és amikor söprünk az újjal az már bizony nem a régi.

Nem irigykedésből gondolom mindezt barátom, hiszen én speciel utálok takarítani, tehát csak nyugodtan sepregess azzal az új cirokkal, míg én itt szenvedek ezzel a régi, elkopott, darabjaira hulló, felingerelt fogkefére hasonlító, akármivel. Akármivel könnyebb lenne a takarítás, mint ezzel. De Te ne sajnálj! Csak örülj az újnak. Én nem vagyok irigy. A mások öröme számomra...szóval, nincs esetleg ott nálatok még egy megüresedett állás?