2013. szeptember 28., szombat

Önjelölt képviselő

Nagyon nem kellemes dolog, ha az ember híradót, vagy hírműsort nézve alszik el a tévé előtt, és a csendesen tárgyaló képviselők hangjára riad fel, de csak félig. Azonban, a politikai pálya számomra nagyon vonzónak tűnik, de diplomáciai érzékem nincs. Mindig röviden, tömören, lényegre törően fejtem ki magam, mondom el véleményemet, amit igaznak érzek. Mint például most is.

Az egyenesen előremutató jelmondat, mottó, nagyon találó! Javasolni fogom a Feminista mozgalomnak, hogy vegye fel, mint kötelező szállóigét. Egyébként sem lenne számukra hátrány, ha néha felöltöznének, mert ellenkező esetben úgy járhatnak, mint maga a jelmondat. Férfi zoknik esetében ez persze természetes, amit ugye nem szokás soha levetni. Egyrészt minek, másrészt pedig soha sincs útban, ha lyukasztani akar az ember. Mert, mint azt a jelmondat világosan megfogalmazza, „majd csak kilyukadunk valahol”. Lábat mosni pedig elég hetente egyszer … zokniban, ami igen nagy teljesítmény egy képviselőtől, és akkor máris a politikai pálya egyik sarkalatos munkamegoldásánál tartunk.

Dolgozni a közjóért, megízlelni, belekóstolni mások … életébe. Ha esetleg rövid programommal nem ért valaki egyet, akkor máshova tartozik. Tehát, ez most nem tartozik ide. Akkor viszont jöhet a felajánlás, miszerint szívesen lépek koalícióra, leginkább az egyéb nőegyletek jelentkezésére számítva. Közös munkánk talán meghozhatja gyümölcsét, ami köztudottan egészséges táplálkozásra vall.
Felvállalom akármelyik tisztséget, kivéve a tárca nélkülit, ami persze nem szégyen, de igen kellemetlen. Marketingstratégiám célba ért. Legalábbis ezt látszik igazolni a visszajelzés. Bízva abban, hogy a jövőben vállvetve, arc az archoz, kéz a kézben, egyéb testrészekről nem beszélve, együtt küzdhetünk egy szebb világért, esetleg anyagi jólétre törekedve. Állok itt egyenesen, gerincesen, mint önjelölt képviselő, és most már felveszem az ingemet, mert más, hűvös szelek jönnek.

Érdemes mindig visszatérni eredeti gondolatainkhoz, mert az utat mutathat nekünk. Bebizonyítja, hogy nem minden út vezet Rómába. Ha forgolódunk, más Olasz városok látótérbe kerülhetnek, ha csak rövid időre is.
A menetek hosszúságáról, mint szakember sokat írhatnék, de előbb el kell dönteni, hogy metrikus-e, avagy col? És vigyázat! Nem összekeverendő a cool-lal, ami ugyebár mást jelent, de akár ugyanaz sem lehet.

Végül, hobby szakácsként be kell vallanom. A sütéshez nem értek, ezért nem véletlen, hogy hajnali gondolataimat összekeverik egyéb sületlenségekkel, de bármit megfőzök, ha elég időt hagynak rá. A négy év erre nagyon ideális időintervallum. Az ember már csak ilyen. Vannak fizikai és szellemi igényei, amit akkor, és ott él ki, ahol tud, vagy ahol rátörnek. Vannak azonban olyan helyek, ahol nem illik rátörni. A másikra az ajtót, vagy bármi mást.

Kísérteties világunkban nem csoda hát, ha annyi minden ér bennünket. Ilyenkor nagy segítség egy működő zseblámpa, és talán még a megázástól is megvédhet bennünket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése