Gondoltam, hogy az oka az este elfogyasztott töméntelen zsömle lehet. Megpróbáltam, mint külső szemlélődő, figyelni magamat,( mintha az utca másik oldalán állnék, az ötödik kirakaton, ha túl mégy, akkor egy kicsit visszább ). Legalábbis próbáltam. Lehet, hogy nézőpontom nem a legoptimálisabb, mivel kissé féloldalasan tartottam a fejem. Bátorkodtam javasolni magamnak, mint megoldást, a figyelemelterelést, amit egy negyed kifli elmorzsolása talán elősegíthet. De ötletem, így utólag végig gondolva, mégsem érhet célt. Talán, ehhez a legjobb eszköz mégiscsak a kenyérvége lesz. De ennek már jó, ha vége lesz. Egyszer.
Majd magamra zárom az ajtót, amint sikerül bejutnom. Bezárom magam. Büntetésből a vacsora mennyisége miatt. Csakhogy a fenyegetések nálam már ilyen burkolt formában sem hatnak, mivel aki be van zárva, (önmagába) azt még egyszer nem lehet bezárni. Nem beszélve a halálbüntetésről, vagy ami még rosszabb, bizonyos idő eltöltése, az említett helyiségben saját magam társaságában. Unalmas egy program. Ráadásul, akárkivel nem állok szóba. Azt hiszem, elérkeztem a kenyérvégkövetkeztetéshez.
Az ébredés ellentétes pólusa az elalvás, a jelenlegi legfrissebb tudományos állítás legalábbis így szól. Bízom benne, mégsem követem ezen állítást olyképpen, hogy mindent fordítva teszek meg a reggeli foglalatosságokat illetően. Egyrészt, mert még nem ébredtem fel teljesen, másrészt pedig undorító. Nem én, hanem a cselekménysorozat lenne az visszafelé. Mert gondoljunk csak a … arra inkább ne!
Legyen inkább a fogkrém, amely így a csempéről kerülne vissza a szánkba. A többit inkább nem taglalnám. A vakító fehér fogsort viszont igen. Mi is maga a fehér szín? Állítólag az összes együtt, de akkor minek kiválogatni mosásnál a szennyest? Persze a világ nem lehet teljesen fehér, mert akkor végképp elveszítenénk egymást.
Egyre nagyobb teret hódít a hétköznapokban, de akár a tudományos világban is a színterápia, ami nem azonos egy pohár borral. Ez nem baj, csak kellemetlen. A színek sokfélesége nagyban javíthatja szexuális életünket és emlékezőképességünket, így talán felismerhető lesz az a személy, akit pézsmabundában láttunk előtte, és meztelenül utána, de lehet, hogy fordítva. Vagy nem is láttuk, csak elképzeltük?
Itt egy kicsit bezavar a lila köd, illetve a Nagy Zöld Lény, esetleg a pici piros pattogó pingpong labdák sokasága. Az élet viszont nem áll meg, csak stoppol az út szélén. Pedig a szaunához buszok is járnak, fekvőhellyel ellátva.
Ez most fájdalmas volt számomra, mert én éppen a hómunkások keserű croissan-ját eszem. Vagy mit. Ezt nem tudom. A csomagolást nem bírtam felbontani, ezért egyben ettem meg, de mintha valami ilyen felirat lett volna közel az orromhoz, amikor beleharaptam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése