Dúdolunk

Mire ébredtem? Nem jelzett a digitális óra. Hiába, na! A csörgés már a múlté. Az emberek sem csörögnek ma már. Dohognak, morognak, de nem csörögnek. Mit vigyorgok most ezen? Már megint nem ébredtem fel még teljesen. Persze! Majd mennek az utcán az emberek és rácsörögnek egymásra. Nem telefonon! Ma már az sem csörög. Hehehe. Fülükhöz emelik az üres kezüket és köszönésképpen szájukkal csücsörítve, odacsörögnek a másiknak.

Apropó, fül.  Fülemben egy vissza-visszatérő dallam. Erre ébredtem. Tegnap hallottam valahol. Nem is szeretem. De nem tudok tőle szabadulni. Elcsépelt sláger. Nehogy már elkezdjem dúdolni, mert a falra mászok tőle. Inkább fel kellene kelnem. Csak ez a bosszantó dallam.

NE DÚDOLD!

Próbálok másra figyelni. Mondjuk a mellettem fekvő párom lélegzésére. Annak is van ritmusa. Néha megtörik, de azért ritmus. Nem megy? Akkor legalább magamra figyeljek oda. Jobban. És vigyáznom is jobban kellene magamra. Ne keljek fel, például hirtelen. Azért, nehogy megint visszaaludjak!

Már megint a dallam. Monoton és unalmas. Majd talán a mosdóban elmúlik, csak el kell terelnem gondolataimat. Nem annyira! Hé! Most mellé pis...
Gondolnom kellene inkább arra, mit fogok ma csinálni? Munkába megyek. Persze, de MIT fogok csinálni?
Belevágok valamit a folyton gúnyosan vigyorgó portás arcába, utána irány az iroda! Megcibálom a főnököm nyakkendőjét, épp csak annyira, hogy leváljon a feje a testétől. Utána a titkárnőjét feldobom az asztalra, és…és elsietek a cég támogatóival egy üzleti ebédre. Délután taxival a repülőtérre hajtatok, este már Hawaii, koktél és fűszoknyás lányok.

Hé! Visszaaludtam!

Te lustaság…
Te édes…
Te…