Szerencsére ezek a járművek ritkán keresztezik az ember útját, amikor a saját lakásában bolyongva próbál választ találni az élet nagy kérdéseire. Mint szárnya szegett madár, mint partra vetett hal, mint elesett gyermek … ami igaz is, mert ellen irányból közeledve a család legkisebb tagját fellöktem. Belegázolva lelkébe, megtörve személyisége kiteljesedését, fejlődését a konyha irányában. Zord szülőként kimerítettem ezzel a családon belüli erőszak bűnét.
Ebből a röpke eseményből kiderül, hogy a konyha az a hely, ahol soha sem történik semmi különleges. Minden megy a megszokott módon, és időben. Az óra mutatói, mint az üres tekintetem, állnak. A cselekmények úgyszintén, és ezt az egyhangúságot nem töri meg holmi tüllszoknya, és az éjszakai Párizs-Dakar rally sem.
Ismét egy hajnal, amely világossá, illetve fehérré teszi számomra, hogy mégis, mekkora veszélyeket rejt a konyha magában. Gondoljunk csak a monotonságra, unalomra, megszokottra, ami egyenesen depresszióhoz vezethet. És akkor nem beszéltem az etnikai kérdésekről, meg egyéb diszkriminatív folyamatokról. Feketét keresek, vagy feketén, illetve sötétben. Azután tejet is hozzá, de nekem nem tejelnek. Még a tehenek sem. Porból lettem. Tejporból. Nem csoda, ha a hűtőben turkálva, e gondolatok közben kicsit megbillen az egyensúlyom, magammal ragadva, szinte kirántva, a tojást, ami persze köztudottan úgy a legfinomabb. De akkor mit üvölt velem itt mögöttem ez a tyúk? És melyik volt előbb? A tyúk, vagy a tojásrántotta?
A kérdésem arcul üti, és akkor ismét kezdetét veszi a családon belüli erőszak. Viaskodom. Magammal. De nem bírom már egyedül. Pedig sokan vagyok. Divatbetegség ez. Skizofrénia, de miért gondolják, hogy ennek a legjobb módja a csoportterápia? Hiszen már így is tolongunk. Hiába, a sárgák már mindenütt jelen vannak. Például a földön … itt előttem is! Ezt már Nostradamus előre jelezte, mint sárga veszedelem. Megüzente! Nincsen tojás sárga nélkül, és nincsen felfújt, meleg nélkül … tojásfelfújt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése